02. Wrong to be in Love

Sziasztok!
Ez eléggé Damon-mentes fejezet lett, úgyhogy nem várom el a sok Tetsziket, de kénytelen voltam így feltenni. Valamivel hosszabb lett, mint az előző, a következő részben viszont már több Damonra számíthattok. Köszönöm a 4 embernek, akik rányomtak a Tetszikre, valamint Killának a kommentet. :)

  A reggel hamar elérkezett. Nem húztam be a sötétítőt, így reggel a napsugarak szinte perzselték a bőröm. Félreértés ne essék, van gyűrűm, de a hőség és fény ellen nem nagyon tudok vele harcolni. Mire sikerült valahogy olyan pózba kerülnöm, hogy a Nap már nem ért, nem tudtam visszaaludni. Ránéztem az órára, ami 10:45-öt mutatott. Nyöszörögve előkaptam néhány - szerintem - összeillő ruhadarabot és elvánszorogtam a fürdőszobába. Rendbe tettem magam és lementem a konyhába.
  Dél körül beültem a tévém elé, végignéztem az összes csatornát. Semmi értelmeset nem találtam, így maradt az egyik brazil szappanopera. Pattogtattam magamnak kukoricát, majd ledőltem és unott arccal csipegettem belőle, amíg a sorozatnak vége nem lett. Elég lapos egy műsor, bár biztosan van, akit érdekel Fernando José élete.
  Jobb híján nekiálltam takarítani. Takarítani, ugyan már… Inkább csak pakolásztam. Takarításnak itt nyoma sem volt. Már teljesen belefeledkeztem, amikor a csengő éles hangja visszahozott a jelenbe. Kinyitottam az ajtót, és szinte ugrottam egyet a meglepetéstől. Nem tudom megszokni ezt az Elena-dolgot.
- Szia! – köszönt félénken, de sugárzott belőle a kedvesség.
- Szia! – az én hangom közel sem hallatszott kedvesnek, akármennyire is igyekeztem. – Mit szeretnél? – talán ez már jobban sikerült.
- Éppen egy barátnőmhöz indultam, csak eszembe jutott, hogy meg kellene látogassalak. Tegnap jól rám ijesztettél a kórházban. Egy idő után persze leesett, hogy összekeversz vele, már igazán megszokhattam volna. Aztán Damon is mondta, hogy ismeritek egymást még abból az időből és… Hát izé, én sajnálom…
- Igen, tudod engem is ő tett azzá, ami vagyok – egy pillanatig haboztam, hátha nem tudja, miféle lényekkel lóg együtt, de ha már Katherine-ről tud, akkor biztosan elmondták neki.
- Úgy érted, Katherine változtatott át? Miért?
- Gyere beljebb és elmesélem – álltam el az ajtóból. Beinvitáltam a nappaliba, ő pedig tisztes távolságban foglalt helyet tőlem, mintha érezné, hogy nem bízom benne teljesen. Igaz, ami igaz, emberszaga van, a vére pedig felettébb csábítóan hat rám.
- Szóval…
- Mint azt gondolom, te is tudod, 1863-ban érkezett meg Katherine Mystic Fallsba. Azelőtt elválaszthatatlanok voltunk Damonnal és Stefannal. Stefan amolyan igaz barátom volt, Damon pedig… Még mindig fura kimondani, de ő a férjem volt – mosolyodtam el keserűen. - Én szerettem Damont és úgy éreztem, ő is engem. Olyan rég együtt voltunk! Folyton terveztük a közös életünket: házasság után gyerekek… Minden olyan tökéletesnek tűnt. És megérkezett Pierce kisasszony, hogy tönkretegye az életemet. Elvette a legjobb barátomat és a jövőmet. Teljesen össze voltam törve. Rátett egy lapáttal, hogy Katherine sorban ölte meg a családom összes tagját, aztán vámpírt csinált belőlem, mint ahogyan az életem két legfontosabb személyéből is. Csupán azért, mert nem tűrte, hogy hozzájuk tartozom. Túlságosan az sem segített, hogy kedves párom hezitálás nélkül Katherine-t választotta helyettem – az öklöm akaratlanul is görcsbe rándult. – Röviden ennyi a történetem.
- Én… Igazán sajnálom. Damon sohasem említette, hogy lett volna felesége vagy egyáltalán bárkije Katherine-en kívül. Róla persze ismerünk már néhány történetet.
- Te most jársz Damonnal, ugye? – nem akartam ennyire nyíltan rákérdezni, de kibukott belőlem. Elena fülig pirult.
- Nem, nem, dehogyis… Nem! Nekem Stefan a mindenem. Damonra egyáltalán nem tekintek úgy… – tiltakozott.
- Ó – mosolyodtam el halványan. – Stefan rendes srác.
Valamiért örültem, hogy nem Damonon lóg egy Katherine másolat.
- Ideje mennem. Örülök, hogy beszélhettünk és tényleg sajnálom, amit az a nő tett veled, veletek, de én nem ő vagyok - csak bólintottam egyet, majd mindketten felálltunk. Könnyes búcsút váltottunk, Elena lelépett, én pedig újra egyedül maradtam a házban. Nem telt el sok idő, újabb látogatóm érkezett. Amilyen kicsi ez a város… Az ajtóban Stefan állt. Mikor megpillantottam, egyből elálltam az útból, jelezve, hogy bejöhet. Bent az első dolgom volt, hogy egy jó kis csontropogtató ölelést zúdítsak rá.
- Én is örülök neked – nevetett fel.
- Hiányoztál! Ha tudnád, mennyire hiányoztál… - vigyorogtam rá.
- Te is nekem – finoman eltolt magától, hogy lássa az arcomat.
- Neki gondolom eszébe sem jutottam, miután leléceltem tőletek.
- Egy ideig nem értette, de Katherine miatt hamar – itt elhallgatott. Érezte, hogy nem szabad kimondania, ha nem akarja, hogy itt helyben eláztassam az ingét.
- Túltette magát rajtam – fejeztem be suttogva. Stefan direkt nem válaszolt.
- Hallom, találkoztál tegnap Elenával és a bátyámmal is.
- Igen. Nem mondom, jól megleptél! A vér meghűlt bennem Elenától. Jut eszembe, szinte nincs egy órája, hogy elment. Damon pedig elég arrogáns…
- Elena itt járt?
- Igen. Bocsánatot kért, hogy rám hozta a frászt, én meg elmeséltem, mi történt 1863-ban. Elfelejtettetek megemlíteni engem neki – próbáltam rá csúnyán nézni, de soha nem sikerült. Stefanra nem.
- Sajnálom – mosolygott. – De mesélj, mi történt veled Minnesotában?
  Elmeséltem az eddigi életemet nagy vonalakban, amivel el is ment az idő. Beszéltem neki a városokról, a barátaimról és ellenségeimről is egyaránt.
- Te mikor és hogyan kerültél ide?
- Tudod, évente néhányszor vissza-visszajártam, hogy ellenőrizzem, rendben van-e a birtok. Egyszer, amikor itt voltam Zach-nél, meghallottam, hogy baleset történt a hídnál. Odamentem, hátha tudok segíteni – tudod, orvosnak készültem. Megpróbáltam kihúzni az embereket a kocsiból, de a szülők könyörögtek, hogy a gyerekeik életét mentsem inkább. Így megláttam Elenát és az öccsét. Nem tudtam eldönteni, hogy káprázik a szemem, álmodok vagy tényleg Katherine jött vissza Mystic Fallsba. Akárhogy is, emberszaga volt, ezért kihúztam valahogy és elvittem a kórházba az öccsével együtt. Mire visszaértem, már túl késő volt, a szüleit nem tudtam megmenteni. Egész nyáron figyeltem őt, aztán úgy döntöttem, beiratkozok az itteni suliba, így legalább könnyebben nyomon tudom követni és kideríteni, hogy mi köti őt össze vele. És aztán összejöttünk.
- Ó, de édes vagy – mosolyogtam. – Damon is Elena miatt jött?
- Igen, és egyben kínozni engem. Szerencsére már letett a hogyan-szakítsuk-szét-Stefant-és-Elenát-tervről, úgyhogy most a legnagyobb problémám vele kapcsolatban az, hogy folyamatosan tele van a ház idegen lányokkal, akik tele vannak harapásnyomokkal.
- Az szép! – nevettem. Nem tudott érdekelni, úgyis kitörli a memóriájukat. Legalábbis reméljük, hogy van még annyi esze…
- Lexiről hallottál valamit? Már egy éve nem találkoztam vele.
Stefan részéről csak a néma csend hallatszott, gondolom sikerült eltalálnom, és a mi barátnőnket valaki megölte. Pedig ő volt az egyik legnagyszerűbb ember, akit ismertem. Ha megtalálom a gyilkosát, letépem a fejét és elégetem.
- Ki volt az?
- Mit gondolsz?
- Fogalmam sincs, Katherine?
- Damon.
Nem akartam hinni a fülemnek. Hogy tehette ezt Lexivel???
- És mi a franckarikának nézte ki pont őt magának?
- Ez egy hosszú történet. Nagyjából önvédelemből csinálta. Charity, nekem mennem kell, Elena nagynénje, Jenna meghívott vacsorázni és eléggé időben vagyok – pillantott az órájára.
- Akkor siess, nem szeretném, ha miattam késnél el, végtére is, én untattalak a történetecskéimmel.
- Nem untattál, én élveztem – nyomott egy puszit az arcomra, megígérte, hogy majd hív, és elviharzott.


Szóval, még egyszer: Megértem, ha nem kapok sok visszajelzést, de ha lennétek olyan kedvesek, legalább a Tetszik-Nem tetszik gombokat használjátok! Köszi.:)

01. Pilot

Sziasztok! :)
Régóta írogatom már ezt a kis történetemet - aminek egyébként címe sincs -, de csak most értem meg arra, hogy elhatározzam, fel is teszem az első epizódot. Lehet, hogy egy-egy rész rövidebb lesz a kelleténél, de igazából nem bontottam szét a történetet, csak írtam, írtam, írtam. Ezért lehet, hogy lesznek unalmasabbak, de higgyétek el, a történet szempontjából fontosak ezek is. :) Vágjunk is bele!

  Miután az összes csomagot behordtam az új lakásomba és ki is pakoltam, a hasam egy jó hangos kordulással jelezte, hogy elég rég vettem már magamhoz táplálékot. A hűtőládához mentem, és kivettem belőle néhány tasaknyi vért. Igen, vámpír vagyok. Új életet kezdek Mystic Fallsban – ezúttal remélem, hogy jobb vége lesz, mint 160 évvel ezelőtt.
  Nem volt túlságosan feltöltve a készletem. Elhatároztam, hogy másnap teszek egy kis látogatót, fel kell fedeznem az itteni kórház kínálatát. Ezzel a gondolattal leoltottam a villanyt a konyhában, lezuhanyoztam és szó szerint beestem az ágyamba. Amilyen álmos voltam 20 perccel ezelőtt, immáron nehezen ment az alvás. Hiába – a tusolás mindig ezt teszi velem. Fél óra forgolódás után jutottam el oda, hogy ebből elegem van. Magamra kaptam egy nadrágot, és egy pólót, felhúztam a kedvenc tornacipőmet, bedobtam a telefont, a kulcsaimat és az egyéb fontos dolgokat a táskámba és elindultam. Nem volt különösebb célom, csak le akartam fárasztani magam egy kicsit. Utam a kórházba vezetett. Miért is ne? Legalább spórolok magamnak egy kitérőt. Bent megakadt a szemem a kávéautomata előtt ácsorgó lányon. Ismerősnek tűnt. Amikor megfordult, a vér megfagyott az ereimben. Nem hittem a szemeimnek. Nem vagyok egy szerencse-mágnes, de ennyire nem lehet mostoha velem a sors. Ott állt velem szemben, tettette, hogy ő is meg van lepődve. Látszólag nem értette, miért bámulom úgy, mint aki szellemet látott. Lehet, hogy Katherine Pierce memóriája is véges? Vagy csak egy trükk? Ekkor jött az újabb csapás – megjelent Damon Salvatore is. Ránézett arra a bestiára, majd róla rám vándorolt a tekintete. Szemei elkerekedtek. Itt döntöttem úgy, hogy mennem kéne, végül is nem az az eredeti célom, hogy Katherine-t bámuljam egész éjjel. Lassan elindultam, mindketten mozdulatlanul néztek utánam. Mikor éreztem, hogy látóterükön kívül vagyok, vámpírsebességgel száguldoztam le az alagsorba. Egyszer egy hideg kezet éreztem a derekamon. Ijedtemben felsikkantottam és ugrottam egyet.
- Nyugodj meg, csak én vagyok – hallottam gúnyos hangját. Ezer közül is felismerném... – Mi volt ez? Mit keresel Mystic Fallsban?
- Még te kérdezed, hogy mi volt ez? Azt hittem, Katherine Pierce már 1864 óta egy retkes sírban haldoklik!
- Egy: akit te láttál, nem Katherine volt; kettő: nincs a sírban; három: nem válaszoltál a második kérdésemre.
- Hát ki, ha nem Katherine? Csak megismerem azt, aki miatt még ma is élek!
- A neve Elena Gilbert. Nem tudom, mi fűzi hozzá, de ki fogom deríteni. Te pedig még mindig nem válaszoltál a kérdésemre - türelmetlenkedett.
- Reménykedtem, hogy új életet kezdhetek itt új emberekkel, de úgy látom, a tervem már az első napon kudarcba fulladt – fújtattam.
- Nem értem, mi bajod van a régi életünkkel. Szerintem baromi jó volt! Nem emlékszel, milyen közeli kapcsolatban voltunk mi ketten? – szembe fordított magával, így kénytelen voltam a szemeibe nézni. Végigsimított az arcomon, másik kezével eltűrte néhány tincsemet a szememből, aztán közelebb húzott magához és hosszadalmas puszit nyomott ajkaimra. Mozdulni sem tudtam, és ezt ő úgy vette, hogy nincs ellenemre a dolog. Magabiztosabban csókolt meg, én pedig ösztönösen engedtem a végzetemnek. Nem tudom, mennyi ideig tartott – talán néhány másodpercig, talán néhány percig – az időérzékem, és persze minden más érzékem is teljesen elhagyott.
- Remélem most már eszébe jutott, milyen jól is múlattuk az időt, Sparks kisasszony!
- Attól nem kell félnie, Mr. Salvatore, eddig is tisztán emlékeztem minden egyes pillanatra. Beleértve azt a napot is, amikor úgy döntött, Pierce kisasszony jobb társaság lesz önnek, mint én.
Felkaptam néhány tasakot, és azzal a lendülettel faképnél hagytam a férfit, akit minden egyes gonosz tette után sem vagyok képes eléggé gyűlölni...
  Gond nélkül kijutottam az épületből, a hazautat nagyjából egy perc alatt tettem meg. Reméltem, hogy ez a kis incidens elég ahhoz, hogy aludni tudjak. Csöndben folytak a könnyeim. Hiba volt ide visszajönnöm. Gondolhattam volna, hogy nem hagyták el Mystic Fallst. Már mindegy. Egy új lakásra már nem lenne okos döntés pénzt kiadni, szóval itt kell maradnom. Damon társaságát viszont megpróbálom nagy ívben kerülni.


Nos, ez lenne a kis bevezető fejezet. :) A történet szempontjából nagyon fontos lenne, hogy írjatok néhány kommentárt, ugyanis ebből tudom meg, hogy megéri-e folytatnom bloggeren. :) Úgyhogy gyerünk! ;)
Köszönöm!