Díj. :)

Sziasztok!
Kaptam egy díjat AnnPearl & Morwen blogjától és Dalcsoktól :) Nagyon köszönöm nekik, igazán jól esik, hogy gondoltak rám. :)

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra!

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad!

3. Írj le 6 dolgot magadról!

4. Küldd tovább 5 blogírónak, linkkel együtt!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Okééé. 6 dolog. Lehet, hogy lesz benne olyan, amit már elmondtam, de ha én nem emlékszem, szerintem ti sem. :D

1. A sorozatban utálom Elenát. Rebekah-nak teljesen igaza van.

2. Jelenleg az Evernight sorozat 4. részét (Afterlife) olvasom.

3. Nem zavar a cigifüst.

4. Utálok második lenni, mégis mindig az vagyok.

5. Imádok ölelkezni. Bárhol és bármikor. Komolyan.

6. Jobban szeretek a kamera mögött állni, mint előtte.

Talán mégsem volt benne olyan, ami volt már. :D Nem tudom. Mindegy.

5 blogíró: Huh ez már nehezebb. Mostanában nem igazán olvasok errefelé. Tudom, szégyen. 

1. Ivette

2. Łena

3. Killa23

4. Caroline

5. Ginewra

Köszönöm még egyszer :)))<3

35. To do a little research

4 tetszik, 3 komment? Komolyan?

- Te meg mi a francot keresel itt? – mordultam fel, ahogy megláttam azt a libát az ajtó előtt ácsorogni.
- Én is örülök nektek. Ügyes trükk, de egyáltalán nem kiszámíthatatlan. Gondoltam, hogy odaadjátok Elenának a házat – kacagott fel. – Szóval úgy döntöttem, megvárlak titeket.
- Mit akarsz? – kérdezte Damon. Láttam, hogy ideges és fáradt, ami nem a legjobb összeállítás nála.
- Játszani – csillant fel sötétbarna szeme.
- Nekünk viszont rohadtul nincs kedvünk a kis játszmáidhoz. Tűnj el innen, senkinek nem fogsz hiányozni – szóltam vissza neki fennhangon.
- Drága Charity, még mindig olyan naiv vagy. Azt hiszed, Damon szeret téged és soha nem hagyna el, ugye? Nos, Damon? Szereted még a kis feleséged azok után, amiket veled művelt? – nevetett fel, nem számítva a válaszra.
- Mire is gondolsz pontosan? Arra, hogy megölted őket szórakozásból, aztán azt mondtad neki, hogy ennél is halottabb lesz, ha a közelembe mer jönni? Ugyan már, Katherine, ne légy ilyen álszent, mind tudjuk, hogy sosem voltál egy angyal, ha rólunk volt szó! Most pedig, ha nem bánod… - kerültük ki, hogy bemehessünk a házba, de ekkor hátulról a nyakunkat a falhoz szorítva kezdett sziszegni.
- Na, ide figyeljetek! Nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszéljetek velem, kis pisisek vagytok hozzám képest. Vagy azt teszitek, amit mondok, vagy a töritanár halott. Értető voltam? – szorított erősebben, mire csak nyögni tudtunk. Elégedett mosollyal díjazta, majd maga mellé engedte kezeit.  – Holnap találkozunk – tűnt el a sötétségben.
*
- Ha Katherine azt hiszi, bármit is megteszek neki, akkor valami komoly baj van a fejével – jelentettem ki dühösen a nappaliban. Damon italai felé vettem az irányt, majd két pohárba öntöttem némi Bourbont. Erős, de segít felejteni, ami elég hasznos dolog volt abban a pillanatban. Nem kellett egy perc, máris lehúztam az utolsó cseppig.
- Egyáltalán mit akarhat? – lépett mellém Damon.
- Fogalmam sincs, de őszintén szólva, nem is nagyon érdekel. Csak azt szeretném, ha eltűnne innen örökre.
- Az nem fog könnyen menni.
- Tudom – sóhajtottam. - Holnap felhívom Elijah-t és megbeszélem vele a tervet.
- Én meg utánanézek Andrewnak – mondta. – Oké, én megyek zuhanyozni. Ha szükséged van valamire, vagy talán hiányoznék, tudod, hol találsz – vigyorgott, aztán felment a szobájába. Megráztam a fejem, aztán én is felvonultam a saját szobámba. Úgy döntöttem, én is elfoglalom a fürdőszobát. Engedtem egy jó adag forró vizet tele habfürdővel, abban ültem félórán keresztül. Nem volt kedvem kimászni onnan. Az órára nézve rájöttem, hogy jobb lesz, ha átvonszolom magam az ágyba, így végül nem szívesen, de kiszálltam. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, aztán bebújtam a takaró alá. Jó ideig csak forgolódtam, hiába voltam álmos, nem tudtam kikapcsolni az agyam. Nagyjából negyedötkor jutottam oda, hogy nem bírom tovább. Hirtelen ötlettől vezérelve kimásztam onnan és átnéztem Damonhoz. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nem akartam felébreszteni, ha ő már alszik, de nem sikerült, kómásan emelte fel a fejét.
- Alszol? – suttogtam.
- Igen – motyogta. – Mi a baj?
- Nem tudok aludni – mondtam halkan.
- Gyere ide – emelte fel a takarót, én pedig neki háttal lefeküdtem. A takarót rám terítve szorosan átölelt.
- Köszi – suttogtam újra.
- Szívesen – mondta, ezután már egyikünk sem szólt semmit. Ő hamar visszaaludt – vagy talán fel sem ébredt igazán –, és az én álmatlanságom sem tartott sokáig.
*
  Reggel ugyanolyan pozícióban feküdtünk, amikor kinyitottam a szemem. Damon még jócskán szuszogott a nyakamba, ezért nem mozdultam. Nem telt bele húsz percbe, ő is felébredt.
- Jó reggelt – fordultam szembe vele.
- Neked is – dörzsölte a szemeit. – Hány óra van?
- Fogalmam sincs, melletted van a karórád – feleltem, ő pedig rögtön meg is nézte az időt.
- Jézusom, még csak tizenegy van. Azt hittem, már délután van.
- Ja, én is.
- Nincs kedvem felülni – bámulta a plafont, mire elnevettem magam. – Mikor aludtál el?
- Nem tudom, de nem kellett hozzá sok idő.
- Látod, mondtam én, hogy nem kell innen elmenned. Jut eszembe, még mindig nem tudom az igazi okát a nagy költözésednek…
- Távol akartam tartani magam tőled.
- Miért? – ráncolta a szemöldökét, majd rám nézett.
- Mert nem akarok csalódni.
- Szerinted csalódnál?
- Nem tudom, de nem akarom azt a fájdalmat, ami azzal járna, ha újra beléd szeretnék.
  Sóhajtott. Olyan nyugodt volt, és annyira könnyen tudtam az érzéseimről beszélni. Nem az az arrogáns, érzéketlen Damon feküdt mellettem, akivel legtöbbször találkozhatunk, csak egy egyszerű ember volt, akivel bármit meg tudnék vitatni. Még magam is meglepődtem, milyen könnyen szaladnak ki a szavak a számon.
- És még mindig így érzed? Még mindig távol akarsz maradni tőlem?
- A szívem és az eszem nincsenek ugyanazon az állásponton – néztem a plafonra. – Az eszem most is azt mondja, hogy menjek inkább a világ másik felére, de szívem szerint nélküled már sehová sem mennék – vallottam be. Ő nem szólt semmit, ami megrémisztett. Kár volt ezt elmondanom neki, ő biztosan nem érez úgy irántam, mint én őiránta.
  Pár kínzóan hosszú percnyi néma csönd után fölém hajolt, és egy puszit nyomott a homlokomra. A szívem őrülten vert, az arcom pedig valószínűleg vörös volt, mint egy rák, de nem bántam. Egyre szerelmesebb lettem Damonba, szinte éreztem, ahogyan a mellkasom összeszorul – a jó értelemben.
  Damon a puszi után felállt és a fürdőszobájába ment összeszedni magát. Amíg ő ott volt, én átmentem a szobámba. Stefan ott feküdt az ágyon, valószínűleg rám várva.
- Baj van? – kérdeztem, miközben a szekrényhez léptem.
- Nem tudom.
- Ezt hogy érted?
- Találkoztam Katherine-nel, miután ti eljöttetek.
- Mi is. Mit mondott?
- Ha nem szakítunk, megöli Ricket. Ja, és üzeni nektek, hogy hatkor a Grillben vár titeket. Mit akar veletek? – dobálta az egyik plüssmacimat.
- Fogalmam sincs. Mármint gondolom azt, hogy vegyünk rá titeket a szakításra – vettem elő egy nadrágot egy sötét farmeringgel.
- El kéne játszanunk – nézett maga elé.
- Nem rossz ötlet, legalább lesz miért elküldenünk Elenát a városból teljesen feltűnésmentesen – öltöztem át beszéd közben minden szívbaj nélkül. Stefant régebben – még a nagy ripper-korában – sem zavarta különösebben, ha meztelenül mászkáltam körülötte, sosem érzett többet barátságnál. Mindig tudta, hogy nekem csak egy ember létezik, akivel bármit el tudok képzelni – Nathan-en kívül.
- Jogos. Délután beszélek vele. Neked van valami terved mára? Nézhetnénk valami filmet.
- Találkoznom kell Elijah-val, aztán ott van még Katherine is, de utána szabad vagyok – gomboltam be az ingem.
- Értem. Akkor én most megyek, benézek Caroline-hoz, aztán megyek Elenához – állt fel.
- Tudod mit? Majd én beszélek Elenával – jutott eszembe.
- Ahogy gondolod. Veletek minden oké egyébként?
- Miért ne lenne? – kérdeztem vissza, mire megvonta a vállát.
- Tudtok ti ok nélkül is veszekedni…
- Hát, most nem. Jelenleg béke van – mosolyogtam, miközben visszagondoltam az előbbiekre.
- Gyanúsan boldognak tűnsz – jegyezte meg.
- Nem tudom miért – mosolyogtam tovább.
- Ki vele!
- Majd este – toltam kifelé. – Válassz valami jó filmet! – csuktam be mögötte az ajtót, majd a telefonomhoz indultam. Kikerestem Elijah számát a névjegyzékből, majd megnyomtam a Hívás gombot.
- Igen? – hallottam a hangját a vonal másik végéről.
- Szia! Tudunk ma találkozni?
- Persze. Valami gond van? – aggodalmaskodott.
- Nem, dehogy, csak lenne valami, amit szeretnék megbeszélni veled.
- Rendben, mikor találkozzunk?
- Én egész délután ráérek. Gyere kettőre a házamhoz, az biztonságos lesz.
- Ott leszek. Szia! – köszönt el.
- Szia! – nyomtam ki, majd az ágyra dobtam a mobilt.

(Damon.)
  Meglepett, hogy ilyen nyíltan beszélt hozzám, évek óta nem voltunk ilyen közvetlenek egymással. Ráadásul ezzel a kis vallomással sikerült elérnie, hogy rájöjjek, mit is akarok igazán. Őt. Őt akarom, de úgy, mint még soha. Szükségem van rá, és ezt az érzést már nem tudom tovább magamba fojtani.
  Eszembe jutott egy ötlet, amiről még magam sem hinném el, hogy az én fejemből pattant ki, de tetszett. Elhatároztam, hogy amíg Char Elijah-val lesz, megbeszélem Stefannal, hogy segítsen megvalósítani. Addig is, hogy lefoglaljam magam, felhívtam a sheriffet. Éppen az irodájában volt, és semmi dolga nem akadt, senki nem öldökölt a városban, ezért bementem hozzá.
- Nos, Damon, mondd, mit szeretnél! – nyitotta ki az ajtót.
- Némi információt a Grill új pincérjéről. Gyanús alak.
- Komolyan? Azt várod tőlem, hogy egy pincér után kutakodjak?
- Ugyan már! Csak húzd ki azt a „P-T” feliratú címkével ellátott fiókot és vedd elő az összes Peters nevű ember aktáját, ami csak ott van. Légy szíves – tettem hozzá kiskutyaszemekkel.
- Aj, Damon, annyi hülyeségbe viszel bele… - sóhajtotta, majd azt tette, amit mondtam neki.
- Köszönöm – nyomta a kezembe a hat fájlt, amit talált.
- Ez minden?
- Kikérdezhetnéd a Tanácsot, hogy mit gondolnak róla. Nekünk nagyon ismerősnek tűnik, lehet, hogy egy vámpír, vagy talán rosszabb.
- Legyen, este összehívom a csapatot. Találkozunk Carolnál hétkor. Jó olvasást! – célozgatott arra, hogy ideje elhagynom az irodát.
  Ahogy hazaértem, senki nem volt otthon. Charityt tudtam, merre van, de mivel nekem Stefanra lett volna szükségem, aki nem volt itt, felhívtam, hogy megtudjam, mikor jön haza.
- Stefan, merre vagy most? – kérdeztem, meg sem várva, hogy beleszóljon a telefonba.
- Caroline-nal, miért?
- Mikor leszel itthon?
- Nem tudom. Fontos?
- Eléggé.
- Negyedóra és ott vagyok.
- Remek – tettem le.
  Az a negyedóra azzal telt el, hogy belenéztem az aktákba, hátha találkozok egy Andrew nevű emberrel. Lehet, hogy én voltam nagyon felszínes, de mindenesetre összesen egyetlen A-val kezdődő név volt a hat mappában, és az pedig Angelina volt. Csalódottan pakoltam össze a papírokat, és mire végeztem, pont megjött Stefan is.
- Na, mi az a fontos dolog?

(Charity.)
  Mielőtt a ház felé vettem volna az irányt, Gilberték utcájába fordultam. A tervem mára abból állt, hogy összeszedem Elenát, behívatom magam és Elijah-t a saját lakásomba, elmondom nekik az eddigi fejleményeket és javaslatokat, aztán kitalálunk valamit.
  Elenát hamar meggyőztem, hogy jöjjön velem, így már könnyű dolgom volt. Előbb értünk oda, mint Elijah. Bementünk, és amíg én szétnéztem, hogy minden megvan-e, amit itt hagytam, Elena lent várt a barátunk érkezésére. Nem telt bele öt percbe, már az ebédlőben beszélgettünk.
- Miért is vagyunk most itt? – kérdezte Elena.
- Tegnap délután kitaláltunk egy tervet, amit te már nagy vonalakban hallottál is, azonban a te segítségedre lenne a legnagyobb szükségünk – pillantottam előbb Elenára, majd Elijah-ra.
- Avass be – mondta nyugalommal a hangjában, én pedig egy kérdéssel indítottam.
- Ha nagyon fontos lenne, ide tudnád hozni Klaust?
- Mire kell neked a bátyám? – nézett rám furcsán.
- Csak mondd meg, ide tudnád hozni?
- Igen, azt hiszem. Most már elmondanád, hogy mit akartok? – kérdezte, mire elmeséltem az egész történetet onnan, hogy Katherine besétált a Mystic Grill ajtaján.
- …és gondoltuk, hogy ezzel egyszerre két dolgot is elintézhetünk: Katherine nem szennyezi itt a levegőt, és Elena is életben maradna.
- Rendben, benne vagyok. Összefoglalom. Elena és Stefan eljátsszák, hogy szakítottak, azért, hogy Katherine ne gyilkoljon le senkit, aztán az első adandó alkalommal ti ketten elutaztok valahová. Amíg ti nem vagytok itt, én idehívom Klaust, aki megtartja a rituáléját Katherine-nel. Hagytam ki valamit?
- Nem, azt hiszem, nem.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük.
- Elijah, nem ismered az új srácot a Grillben? – kérdezett rá Elena.
- Nem jártam mostanában a Grill felé – felelt.
- A neve Andrew Peters. Damon most néz utána, hátha talál valami infót róla – mondtam. – Mind azt gondoljuk, hogy fura a gyerek.
- Ha arra lesz dolgom, benézek.
- Köszönjük – mosolygott Elena, Elijah pedig bólintott.
- Van még valami, hölgyeim? – kérdezte, mire megráztuk a fejünket. – Akkor én távoznék. Még sok dolgom van – állt fel az asztaltól.
- Mi is megyünk, nem? – nézett rám Elena.
- De, de igen – feleltem, ezzel egy időben megcsörrent a lány telefonja.
*
(5 múlt 20 perccel)
- Akkor találkozunk vele és elmondjuk, hogy elég csúnyán összevesztetek és valószínűleg szakítani is fogtok? – tisztázta Damon a ma esti stratégiát.
- Pontosan. Ha elhiszi, egy ideig minden bizonnyal nyugalom lesz – válaszolt rá Stefan.
- Értettem.
- Én most megyek – viharzott fel a szobájába Stefan.
- Egyedül maradtunk – vigyorodott el Damon. Látszott, hogy azt a félórát rendesen ki akarja használni…

34. The Engagement Party

Sziasztok!
Tegnap jött meg a gépem, szerencsére sikerült megmenteni az adataimat, úgyhogy semmi sem veszett el. :DDD 
SZOMBATON CHATPARTY, ESTE 7 ÓRÁS KEZDETTEL! (mert nekem holnap nem jó. tipikus.) Várok mindenkit, gyűjtsétek a kérdéseket, és bombázzatok le velük. :D
Holnap egyévesek leszünk!!! :DD <3 Köszönöm mindenkinek, aki eddig kitartott a blog mellett. :) xo

- Veled meg mi lett? – kérdezte a bátyja, miután felöltöztünk és lementünk hozzá a nappaliba.
- Katherine. Idegesít. Nagyon – húzott le egy pohár whiskyt.
- Ez gondolom, nem csak a tegnapi miatt van így – próbáltam többet kihúzni belőle.
- Reggel csak úgy besétált Elena szobájába. A haja egyenes volt, hogy Jenna ne kérdezősködjön vagy ilyesmi. Azt „parancsolta” – rajzolt macskakörmöket a levegőbe. –, hogy szakítsunk, különben fene tudja, mit fog tenni. Tudjátok, hogy milyen dühös voltam egész nap? Alig tudtam magam visszafogni, hogy ne tépjem le Tyler fejét, miután beszólt, pedig tudjátok, hogy nem vagyok egy forrófejű típus! – vágta le magát a kanapéra. Damon csak ölbe tett kézzel ácsorgott tovább, én viszont leültem Stefan mellé, hogy kicsit lenyugodjon. A hátára tettem a kezem és simogatni kezdtem.
- Minden rendben lesz, csak fenyegetőzik – vigasztaltam, bár igazából feleslegesen mondtam, mindannyian tudtuk, hogy ez nem igaz. Katherine Pierce sosem beszél a levegőbe csak úgy.
- Miért is olyan fontos, hogy szakítsatok? – kérdezett rá Damon pár perccel később.
- Azt akarja, hogy minden ugyanúgy legyen, mint 1864-ben. Minket akar, de legfőképpen játszadozni… szabályok nélkül – nézett rá keserves arccal testvérére.
- Hogy mi? Kizárt! Nem fogom engedni. Megölöm, mielőtt újra tönkretenné az életünket – csattantam fel, és csaptam a combomra olyan erővel, hogy még bele is sajdult. Nem fogom újra elveszíteni miatta a két legfontosabb embert az életemben, most nem.
- Tetszik az elszántságod, de elmagyaráznád, hogy mégis hogyan ölöd meg őt? Tudod, laza ötszáz évvel idősebb nálad – rontotta el Damon a pillanatomat a szarkazmusával.
- Kitalálunk valamit, csak ne legyél már ilyen negatív! – emeltem fel a hangom, aztán tudva, hogy mit sem segít, inkább visszavettem. – Többen vagyunk, és így erősebbek is. Klaus is őt akarja megszerezni, ami nekünk csak előny. Talán szólhatnánk Elijah-nak, aki idehozná Klaust, és sikerülne eltüntetnünk innen Katherine-t – hoztam össze hirtelen egy nem is olyan hülye tervet.
- Csodás terv – vetette be újra a szarkazmust. – Egyéb ilyen használhatatlan ötlet?
- Szerintem nem olyan rossz. Kivéve, hogy Klausnak Elena is tökéletesen megfelelne. Katherine rá tudná venni, hogy Elenát üldözze, és hagyja őt békén. Mindig magát menti. Ha Elenát el tudjuk innen küldeni addig, akár még be is válhat – szólalt meg Stefan is.
- Köszönöm – pillantottam rá.
- Elmondanátok, hogy hogyan akarjátok Elenát kirobbantani innen? Nem fog menni sehová Stefan nélkül.
- Majd én megyek vele. Rám itt nem lesz szükség – feleltem.
- Mi van? – húzta fel Damon idegesen a szemöldökét. Nem értettem ezt a reakciót.
- Mit nem értesz? Katherine nem rám vágyik, te és Stefan kelletek neki. Bármennyire is szeretném én magam megölni őt, talán még jobb is, ha nem vagyok az útban. Elijah és Klaus elintéznék könnyedén. Kétszer – vagy talán többször – olyan idősek, mint Katherine. Csak be kell csalnotok abba a barlangszerűségbe, amiről beszéltetek. Onnan nem szabadul, amíg Klaus meg nem érkezik. Elena pedig tökéletesen meg fogja ezt érteni.
- Azt elfelejtetted, hogy Katherine lenne a legnagyobb biztonságban. Vámpír nem teszi be a lábát abba a sírba – jegyezte meg Damon.
- Te meg azt felejtetted el, hogy az ősök meg tudnak igézni olyan kis mezei vámpírokat, mint amilyenek mi vagyunk, sőt, még Katherine-t is – vágtam vissza. – Ráadásul van egy boszorkányunk is, aki valószínűleg bármit megtenne barátnője életéért.
- Oké, feladom – emelte fel a kezeit megadóan. – Nem is olyan rossz terv.
- Köszönöm – mosolyodtam el büszkén. Ennél nagyobb elismerést ember már nem is kaphatna Damontól.
- Na, jó, menjünk készülni. Char, neked úgyis kell két óra, mire eldöntöd, mit akarsz felvenni, meg aztán minél hamarabb odaérünk, annál hamarabb beszélhetünk Elenával és Rickkel – indított minket az emelet felé Damon. Két óra? Na persze… Várd ki az esküvőt!
*
  Végül háromnegyed órámba került a válogatás, és egy teljes órámba, mire elkészültem.
- Szerintetek melyik lenne a jobb? Nagyon látszik rajtuk, hogy tudom, milyen esemény lesz? Vagy kinézitek belőlem, hogy tök random felveszek egy ilyet? – néztem kétségbeesve a két fiúra, akik az ágyamon ülve füstölögtek. Már több mint félórája nyaggatom őket a ruháimmal, egyszerűen nem tudok egyet kiválasztani, amire azt mondanám, hogy tökéletes az alkalomra.
- Én már mindent kinézek belőled – dőlt hátra Damon nagyot sóhajtva. – Válassz már egyet, könyörgöm!
- Stefan? – néztem rá.
- Nekem mindegy… - forgatta a szemeit.
- Mindegyikre ezt mondod. Tudjátok, hamarabb szabadultok, ha rámutattok egyre és… - nem hagyták, hogy befejezzem a mondatot, mindketten felpattantak, és megfogtak egy-egy ruhát. – Pont a két legjobbat vettétek ki… Nem könnyű – húztam össze a szemöldököm, mire a másiknál levő darabra kezdtek inkább mutogatni.
- Szerintem az lesz a legjobb, amit Damon mutat – vágta rá Stefan.
- Jó lesz a Stefannál levő – mondta ezzel egy időben Damon. Egymásra néztek, aztán rám, Stefan a kezembe nyomta a fekete végiggombolós rucit, amit eddig a kezében tartott. Együttes erővel toltak be a fürdőszobába és zárták rám az ajtót.
- Ezen is túlestünk – sóhajtott megkönnyebbülten a fiatalabbik testvér.
- Hallottam ám! – kiáltottam ki nekik, mielőtt megnyitottam volna a csapot.
- Választunk neked cipőt is – mondta Damon ártatlan hangon, amin már csak mosolyogni tudtam.

*4 előtt 20 perccel*
- Csak nem elkészültél? – szólalt meg Damon gúnyosan, miközben a lépteim hallatára hátrafordult. – Wow, jól nézel ki! Úgy tűnik, megérte várni – nézett elismerően. A kezében egy táska volt, benne valamilyen drágának tűnő itallal.
- Látod? – nevettem rá. – Te sem panaszkodhatsz. Jól áll rajtad a fehér ing – igazítottam meg a gallérját.
- Indulhatunk végre? – trappolt be Stefan is a nappaliba.
- Én vezetek – pörgette meg mutatóujján a kulcsot a bátyja, tíz perc múlva pedig már a Grillben keresgéltünk ismerős arcok után. Nem telt el két pillanat, máris odajött hozzánk Elena, aki addig Bonnie-val és Jeremyvel álldogált az egyik asztal mellett. Elena egy visszafogott, de gyönyörű fekete ruhát viselt egy magassarkúval, a haját pedig lófarokba kötötte. Ha a személyiségét nem is, az ehhez hasonló cipőkben járás tehetségét biztosan Katherine-től örökölte, ő mindig is előszeretettel járkált bennük.
- Char, úristen, de gyönyörű vagy! – nézett végig rajtam párszor.
- Köszönöm, Elena, te is az vagy. Imádom a ruhádat – mosolyogtam.
- Megtalálta zsák a foltját – motyogott Damon mellettem, amire reflexből az oldalába könyököltem. Eljátszotta, hogy fájt neki, amin Stefan és Elena csak sokat tudóan mosolyogtak. Stefan átkarolta barátnőjét, aki közben a pultnál beszélgető páros felé kezdett terelni minket.
- Sziasztok! – vigyorodott el Jenna, ahogy meglátott minket, majd Alaric tekintete is ránk ugrott.
- Sok boldogságot kívánunk – mosolygott Damon, miközben elárulta, hogy többet tudunk, mint amennyit szabad lenne, majd átadta barátjának az ajándéktáskát. – Ezt kettőnktől kapjátok a házasélet örömeire – kacsintott rájuk, akik kicsit meghökkent arcot vágtak.
- Ezt honnan tudjátok? – mosolyodtak el ismét.
- Legközelebb ne Elenával osszátok meg a titkaitokat – bökött a lány felé Damon, aki elpirulva bólogatott.
- Köszönjük az ajándékotokat – ölelt meg minket Jenna, aztán Rick is.
- Igen, köszönünk mindent. Ha éhesek vagy szomjasak lennétek, szóljatok Mattnek vagy Andrewnak. Ő még új a Grillben, de ahogy elnéztem, hamar belerázódik majd – mondta a férfi. – A hivatalos bejelentés öt körül lesz, vagy épp amikor már mindenki ideért – tette hozzá.
- Akkor én hozok inni, ti meg üljetek le valahová. Ki mit kér? – nézett körbe rajtunk Damon.
- Valami rostos gyümölcslé jó lesz – válaszolt Stefan.
- Nekem szerezz valamilyen alkoholmentes koktélt – feleltem én is.
- Nekem is – csatlakozott hozzám Elena, Damon pedig már el is indult Andrew felé kezében egy itallappal, amit Rick adott neki.

(Damon.)
- Üdv, lenne egy rostos baracklé, két Pink Lemonade és egy Bourbon. Ott leszünk a sarokban – mutattam a csapat felé.
- Néhány perc és viszem. Hé, nem te vagy Damon Salvatore? – vigyorodott el a felfedezés örömétől.
- Miért is érdekel? – vontam fel a szemöldököm.
- Hallottam már rólad.
- Képzelem miket… nyugi, szinte mind igaz volt – legyintettem.
- Csupa jót. A polgármesterné, Corinne vagy Carrie vagy Carol… Igen, Carol beszélt rólad, mondta, hogy nagyon elszántan védelmezed a várost ettől-attól. Andrew vagyok.
Gyanús nekem ez a srác. Bólintottam, hogy ne legyek túl udvariatlan, de ha tehettem volna, ott helyben kifaggattam volna, hogy mit tud pontosan.
- Oké, hát én most visszamegyek a barátaimhoz, te meg folytasd csak a pincérkedést – hagytam ott a fiút. Valami nem stimmel vele, érzem. Olyan ismerős, mintha már láttam volna valahol.
  Leültem Stefannal szembe, Char mellé, mire három kérdő tekintettel találtam magam körbevéve.
- Mi az? – kérdeztem rá idegesen.
- Neked nem tűnik ismerősnek ez az Andrew gyerek? – szólalt meg először Charity.
- De igen, miért?
- Nekünk is – válaszolt Stefan.
- Még nekem is ismerős – tette hozzá Elena. -, pedig nekem aztán tényleg fogalmam sincs, ki lehet.
- Holnap majd utánanézek kicsit – vontam meg a vállam, majd pár pillanatnyi csönd után az emlegetett szamár futott be az italainkkal.
- Kié lesz a baracklé? – kérdezte, mire Stefan jelzett, hogy az övé. – A két koktélt gondolom, a hölgyeknek adhatom – mosolygott, a lányok pedig bólintottak.
- Kizárásos alapon maradok én a Bourbonra – jegyeztem meg gúnyosan, Andrew pedig mindenki elé letette a saját poharát.
- Köszönjük – mondta Elena, majd Andrew egy halvány mosoly után távozott. - Hol láttam már ezt a pasit? – temette arcát a tenyerébe.
- Ne gondolkozzunk rajta, majdcsak beugrik. Inkább beszéljünk valami másról – ajánlotta Stefan.
- Jó ötlet. Damonnal arra gondoltunk, hogy nyáron elutaznánk valahová. Benne vagytok?
- Hová? – kérdezte izgatottan Elena.
- Valami jó meleg helyre, mondjuk egy tengerpartra – néztem Charityre, aki bólintott egyet.
- Felőlem akár holnap is indulhatunk – vigyorgott Elena.
- Azért holnap még nem fogunk – szóltam közbe. – Előbb fejezzétek be a tanévet.
- Ez nem igazságos.
- Az élet nem igazságos, Elena, szokj hozzá – kortyoltam bele az italba, ami most fölöttébb jól esett. Még mindig nem tudom, mit akarhat az az őrült nő és a mai kis találkozása Stefannal nem valami bíztató. El fogom veszíteni a fejem, ha találkozunk, érzem… és az semmi jót nem jelent.
- Olyan együtt érző tudsz lenni néha, hogy az már valami hallatlan – morgott a lány. Nem zavart, majd megbékél alapon folytattam tovább az ivászatot.
- Itt van Caroline – nézett a bejárati ajtó felé Char. A kis hajrálány az anyjával érkezett Kíváncsi leszek a reakciójára, mikor rájön, hogy az egyetlen lánya is egy azok közül, akiktől mindig is féltette őt. Érdekes lesz.
- Megyek, beszélek vele – állt fel Elena, majd otthagyott minket.
- Ez része a tervnek? – fordult felénk Stefan, mikor barátnője hallótávolságon kívülre ért.
- Terv?
- Igen – feleltem, mielőtt még elkezdenének róla beszélni. Ki tudja melyik falnak jobb a füle a kelleténél.
- Értem.
- Mennyi az idő? – kérdezte Char. Láttam rajta, hogy rájött, miért rendeztem le ilyen hamar és egyszerűen a válaszadást.
- Négy harminc – pillantottam az órámra. – Miért?
- Várom már a bejelentést. Biztos nagyon édes lesz – vigyorodott el. Hihetetlen, hogy milyen kislányosan tud viselkedni, de miközben mégis egy érett és igazi nő.
- Szerintem most kezdik – mosolygott Stefan, mire mindketten a kis színpad felé néztünk.
- Khm, működik ez? – kocogtatta meg Jenna a mikrofont, majd Rick vette át a helyét.
- Sziasztok! Legtöbben nem tudjátok, miért vagytok most itt, így hát eljött az ideje, hogy megosszuk ezt veletek – kezdte, közben Elena is visszajött. – Nos, egy éve, mikor megismertem Jennát – nézett szerelmére. –, még csak Jeremy történelemtanára voltam, de abban a pillanatban tudtam, hogy közelebb akarok kerülni hozzá. A kapcsolatunk szépen kialakult, nem siettünk el semmit, és ha most visszatekintek a múltba, semmit sem változtatnék meg. Ő a legkedvesebb, legőszintébb, legszebb és legelképesztőbb nő, akit a világ valaha a hátán hordott. Senki iránt nem éreztem még így. Eltelt egy év, szerelmesebbek vagyunk, mint valaha, és itt, a barátaink előtt most megkérem a világ legcsodálatosabb, legbámulatosabb nőjének a kezét. Jenna Sommers, hozzám jönnél? – térdelt le a barátom, kezében a kis dobozkával. Charity a vállamra hajtotta a fejét, én átkaroltam a derekát, és úgy néztük tovább őket.
- Ez nem kérdés, Rick, igen - lábadt könnybe Jenna szeme. Rick felállt, az ujjára húzta a gyűrűt, majd a vendégek kérlelésére megcsókolták egymást.
- Aranyosak – jelentette ki Stefan, mindenki egyetértett vele.
*
(Charity.)
- Ideje lenne menni, nem? – pillantott az órájára Damon. – Elég késő van – ásított.
Nos, igen, hajnali három körül jár már az idő, és már alig néhányan vannak rajtunk kívül a Grillben. Jenna és Rick is fáradtnak tűnnek, de boldogan társalognak bárkivel, aki csak odamegy hozzájuk.
- Nekem maradnom kell még, majd velük hazamegyek – jelentette ki Elena. – Ti menjetek csak.
- Én maradok veled, nem hagylak egyedül az éjszaka kellős közepén – mondta Stefan, Elena pedig bólintott egyet.
- Mi megyünk akkor? – nézett rám Damon.
- Hát, ha nagyon mehetnéked van, akkor menjünk – vontam meg a vállam, Elena pedig elvigyorodott.
- Mi az? – nézett rá az idősebbik testvér.
- Olyanok vagytok, mint az öreg házaspárok. Ha az egyik menni akar, a másik gondolkodás nélkül beadja a derekát – nevetett.
- Tényleg ilyenek vagyunk? – húztam fel a szemöldököm. – Ezen változtatni fogunk. Nem, Damon, nem megyünk sehová – néztem rá szigorúan.
- Hahaha. Nagyon vicces. Na, induljunk – mondta rezzenéstelen arccal.
- Jó, jó. Menjünk – egyeztem bele, mire Elenáék nevetni kezdtek. Szóltunk az ifjú jegyeseknek, majd pár perc múlva már a ház előtt szálltunk ki a kocsiból. Valaki már az ajtónak dőlve várt ránk.
Char:

Elena:

BTW A képen Andrew van, csak hogy tudjátok, hogy kb. hogy néz ki :)