35. To do a little research

4 tetszik, 3 komment? Komolyan?

- Te meg mi a francot keresel itt? – mordultam fel, ahogy megláttam azt a libát az ajtó előtt ácsorogni.
- Én is örülök nektek. Ügyes trükk, de egyáltalán nem kiszámíthatatlan. Gondoltam, hogy odaadjátok Elenának a házat – kacagott fel. – Szóval úgy döntöttem, megvárlak titeket.
- Mit akarsz? – kérdezte Damon. Láttam, hogy ideges és fáradt, ami nem a legjobb összeállítás nála.
- Játszani – csillant fel sötétbarna szeme.
- Nekünk viszont rohadtul nincs kedvünk a kis játszmáidhoz. Tűnj el innen, senkinek nem fogsz hiányozni – szóltam vissza neki fennhangon.
- Drága Charity, még mindig olyan naiv vagy. Azt hiszed, Damon szeret téged és soha nem hagyna el, ugye? Nos, Damon? Szereted még a kis feleséged azok után, amiket veled művelt? – nevetett fel, nem számítva a válaszra.
- Mire is gondolsz pontosan? Arra, hogy megölted őket szórakozásból, aztán azt mondtad neki, hogy ennél is halottabb lesz, ha a közelembe mer jönni? Ugyan már, Katherine, ne légy ilyen álszent, mind tudjuk, hogy sosem voltál egy angyal, ha rólunk volt szó! Most pedig, ha nem bánod… - kerültük ki, hogy bemehessünk a házba, de ekkor hátulról a nyakunkat a falhoz szorítva kezdett sziszegni.
- Na, ide figyeljetek! Nem tűröm el, hogy ilyen hangnemben beszéljetek velem, kis pisisek vagytok hozzám képest. Vagy azt teszitek, amit mondok, vagy a töritanár halott. Értető voltam? – szorított erősebben, mire csak nyögni tudtunk. Elégedett mosollyal díjazta, majd maga mellé engedte kezeit.  – Holnap találkozunk – tűnt el a sötétségben.
*
- Ha Katherine azt hiszi, bármit is megteszek neki, akkor valami komoly baj van a fejével – jelentettem ki dühösen a nappaliban. Damon italai felé vettem az irányt, majd két pohárba öntöttem némi Bourbont. Erős, de segít felejteni, ami elég hasznos dolog volt abban a pillanatban. Nem kellett egy perc, máris lehúztam az utolsó cseppig.
- Egyáltalán mit akarhat? – lépett mellém Damon.
- Fogalmam sincs, de őszintén szólva, nem is nagyon érdekel. Csak azt szeretném, ha eltűnne innen örökre.
- Az nem fog könnyen menni.
- Tudom – sóhajtottam. - Holnap felhívom Elijah-t és megbeszélem vele a tervet.
- Én meg utánanézek Andrewnak – mondta. – Oké, én megyek zuhanyozni. Ha szükséged van valamire, vagy talán hiányoznék, tudod, hol találsz – vigyorgott, aztán felment a szobájába. Megráztam a fejem, aztán én is felvonultam a saját szobámba. Úgy döntöttem, én is elfoglalom a fürdőszobát. Engedtem egy jó adag forró vizet tele habfürdővel, abban ültem félórán keresztül. Nem volt kedvem kimászni onnan. Az órára nézve rájöttem, hogy jobb lesz, ha átvonszolom magam az ágyba, így végül nem szívesen, de kiszálltam. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, aztán bebújtam a takaró alá. Jó ideig csak forgolódtam, hiába voltam álmos, nem tudtam kikapcsolni az agyam. Nagyjából negyedötkor jutottam oda, hogy nem bírom tovább. Hirtelen ötlettől vezérelve kimásztam onnan és átnéztem Damonhoz. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nem akartam felébreszteni, ha ő már alszik, de nem sikerült, kómásan emelte fel a fejét.
- Alszol? – suttogtam.
- Igen – motyogta. – Mi a baj?
- Nem tudok aludni – mondtam halkan.
- Gyere ide – emelte fel a takarót, én pedig neki háttal lefeküdtem. A takarót rám terítve szorosan átölelt.
- Köszi – suttogtam újra.
- Szívesen – mondta, ezután már egyikünk sem szólt semmit. Ő hamar visszaaludt – vagy talán fel sem ébredt igazán –, és az én álmatlanságom sem tartott sokáig.
*
  Reggel ugyanolyan pozícióban feküdtünk, amikor kinyitottam a szemem. Damon még jócskán szuszogott a nyakamba, ezért nem mozdultam. Nem telt bele húsz percbe, ő is felébredt.
- Jó reggelt – fordultam szembe vele.
- Neked is – dörzsölte a szemeit. – Hány óra van?
- Fogalmam sincs, melletted van a karórád – feleltem, ő pedig rögtön meg is nézte az időt.
- Jézusom, még csak tizenegy van. Azt hittem, már délután van.
- Ja, én is.
- Nincs kedvem felülni – bámulta a plafont, mire elnevettem magam. – Mikor aludtál el?
- Nem tudom, de nem kellett hozzá sok idő.
- Látod, mondtam én, hogy nem kell innen elmenned. Jut eszembe, még mindig nem tudom az igazi okát a nagy költözésednek…
- Távol akartam tartani magam tőled.
- Miért? – ráncolta a szemöldökét, majd rám nézett.
- Mert nem akarok csalódni.
- Szerinted csalódnál?
- Nem tudom, de nem akarom azt a fájdalmat, ami azzal járna, ha újra beléd szeretnék.
  Sóhajtott. Olyan nyugodt volt, és annyira könnyen tudtam az érzéseimről beszélni. Nem az az arrogáns, érzéketlen Damon feküdt mellettem, akivel legtöbbször találkozhatunk, csak egy egyszerű ember volt, akivel bármit meg tudnék vitatni. Még magam is meglepődtem, milyen könnyen szaladnak ki a szavak a számon.
- És még mindig így érzed? Még mindig távol akarsz maradni tőlem?
- A szívem és az eszem nincsenek ugyanazon az állásponton – néztem a plafonra. – Az eszem most is azt mondja, hogy menjek inkább a világ másik felére, de szívem szerint nélküled már sehová sem mennék – vallottam be. Ő nem szólt semmit, ami megrémisztett. Kár volt ezt elmondanom neki, ő biztosan nem érez úgy irántam, mint én őiránta.
  Pár kínzóan hosszú percnyi néma csönd után fölém hajolt, és egy puszit nyomott a homlokomra. A szívem őrülten vert, az arcom pedig valószínűleg vörös volt, mint egy rák, de nem bántam. Egyre szerelmesebb lettem Damonba, szinte éreztem, ahogyan a mellkasom összeszorul – a jó értelemben.
  Damon a puszi után felállt és a fürdőszobájába ment összeszedni magát. Amíg ő ott volt, én átmentem a szobámba. Stefan ott feküdt az ágyon, valószínűleg rám várva.
- Baj van? – kérdeztem, miközben a szekrényhez léptem.
- Nem tudom.
- Ezt hogy érted?
- Találkoztam Katherine-nel, miután ti eljöttetek.
- Mi is. Mit mondott?
- Ha nem szakítunk, megöli Ricket. Ja, és üzeni nektek, hogy hatkor a Grillben vár titeket. Mit akar veletek? – dobálta az egyik plüssmacimat.
- Fogalmam sincs. Mármint gondolom azt, hogy vegyünk rá titeket a szakításra – vettem elő egy nadrágot egy sötét farmeringgel.
- El kéne játszanunk – nézett maga elé.
- Nem rossz ötlet, legalább lesz miért elküldenünk Elenát a városból teljesen feltűnésmentesen – öltöztem át beszéd közben minden szívbaj nélkül. Stefant régebben – még a nagy ripper-korában – sem zavarta különösebben, ha meztelenül mászkáltam körülötte, sosem érzett többet barátságnál. Mindig tudta, hogy nekem csak egy ember létezik, akivel bármit el tudok képzelni – Nathan-en kívül.
- Jogos. Délután beszélek vele. Neked van valami terved mára? Nézhetnénk valami filmet.
- Találkoznom kell Elijah-val, aztán ott van még Katherine is, de utána szabad vagyok – gomboltam be az ingem.
- Értem. Akkor én most megyek, benézek Caroline-hoz, aztán megyek Elenához – állt fel.
- Tudod mit? Majd én beszélek Elenával – jutott eszembe.
- Ahogy gondolod. Veletek minden oké egyébként?
- Miért ne lenne? – kérdeztem vissza, mire megvonta a vállát.
- Tudtok ti ok nélkül is veszekedni…
- Hát, most nem. Jelenleg béke van – mosolyogtam, miközben visszagondoltam az előbbiekre.
- Gyanúsan boldognak tűnsz – jegyezte meg.
- Nem tudom miért – mosolyogtam tovább.
- Ki vele!
- Majd este – toltam kifelé. – Válassz valami jó filmet! – csuktam be mögötte az ajtót, majd a telefonomhoz indultam. Kikerestem Elijah számát a névjegyzékből, majd megnyomtam a Hívás gombot.
- Igen? – hallottam a hangját a vonal másik végéről.
- Szia! Tudunk ma találkozni?
- Persze. Valami gond van? – aggodalmaskodott.
- Nem, dehogy, csak lenne valami, amit szeretnék megbeszélni veled.
- Rendben, mikor találkozzunk?
- Én egész délután ráérek. Gyere kettőre a házamhoz, az biztonságos lesz.
- Ott leszek. Szia! – köszönt el.
- Szia! – nyomtam ki, majd az ágyra dobtam a mobilt.

(Damon.)
  Meglepett, hogy ilyen nyíltan beszélt hozzám, évek óta nem voltunk ilyen közvetlenek egymással. Ráadásul ezzel a kis vallomással sikerült elérnie, hogy rájöjjek, mit is akarok igazán. Őt. Őt akarom, de úgy, mint még soha. Szükségem van rá, és ezt az érzést már nem tudom tovább magamba fojtani.
  Eszembe jutott egy ötlet, amiről még magam sem hinném el, hogy az én fejemből pattant ki, de tetszett. Elhatároztam, hogy amíg Char Elijah-val lesz, megbeszélem Stefannal, hogy segítsen megvalósítani. Addig is, hogy lefoglaljam magam, felhívtam a sheriffet. Éppen az irodájában volt, és semmi dolga nem akadt, senki nem öldökölt a városban, ezért bementem hozzá.
- Nos, Damon, mondd, mit szeretnél! – nyitotta ki az ajtót.
- Némi információt a Grill új pincérjéről. Gyanús alak.
- Komolyan? Azt várod tőlem, hogy egy pincér után kutakodjak?
- Ugyan már! Csak húzd ki azt a „P-T” feliratú címkével ellátott fiókot és vedd elő az összes Peters nevű ember aktáját, ami csak ott van. Légy szíves – tettem hozzá kiskutyaszemekkel.
- Aj, Damon, annyi hülyeségbe viszel bele… - sóhajtotta, majd azt tette, amit mondtam neki.
- Köszönöm – nyomta a kezembe a hat fájlt, amit talált.
- Ez minden?
- Kikérdezhetnéd a Tanácsot, hogy mit gondolnak róla. Nekünk nagyon ismerősnek tűnik, lehet, hogy egy vámpír, vagy talán rosszabb.
- Legyen, este összehívom a csapatot. Találkozunk Carolnál hétkor. Jó olvasást! – célozgatott arra, hogy ideje elhagynom az irodát.
  Ahogy hazaértem, senki nem volt otthon. Charityt tudtam, merre van, de mivel nekem Stefanra lett volna szükségem, aki nem volt itt, felhívtam, hogy megtudjam, mikor jön haza.
- Stefan, merre vagy most? – kérdeztem, meg sem várva, hogy beleszóljon a telefonba.
- Caroline-nal, miért?
- Mikor leszel itthon?
- Nem tudom. Fontos?
- Eléggé.
- Negyedóra és ott vagyok.
- Remek – tettem le.
  Az a negyedóra azzal telt el, hogy belenéztem az aktákba, hátha találkozok egy Andrew nevű emberrel. Lehet, hogy én voltam nagyon felszínes, de mindenesetre összesen egyetlen A-val kezdődő név volt a hat mappában, és az pedig Angelina volt. Csalódottan pakoltam össze a papírokat, és mire végeztem, pont megjött Stefan is.
- Na, mi az a fontos dolog?

(Charity.)
  Mielőtt a ház felé vettem volna az irányt, Gilberték utcájába fordultam. A tervem mára abból állt, hogy összeszedem Elenát, behívatom magam és Elijah-t a saját lakásomba, elmondom nekik az eddigi fejleményeket és javaslatokat, aztán kitalálunk valamit.
  Elenát hamar meggyőztem, hogy jöjjön velem, így már könnyű dolgom volt. Előbb értünk oda, mint Elijah. Bementünk, és amíg én szétnéztem, hogy minden megvan-e, amit itt hagytam, Elena lent várt a barátunk érkezésére. Nem telt bele öt percbe, már az ebédlőben beszélgettünk.
- Miért is vagyunk most itt? – kérdezte Elena.
- Tegnap délután kitaláltunk egy tervet, amit te már nagy vonalakban hallottál is, azonban a te segítségedre lenne a legnagyobb szükségünk – pillantottam előbb Elenára, majd Elijah-ra.
- Avass be – mondta nyugalommal a hangjában, én pedig egy kérdéssel indítottam.
- Ha nagyon fontos lenne, ide tudnád hozni Klaust?
- Mire kell neked a bátyám? – nézett rám furcsán.
- Csak mondd meg, ide tudnád hozni?
- Igen, azt hiszem. Most már elmondanád, hogy mit akartok? – kérdezte, mire elmeséltem az egész történetet onnan, hogy Katherine besétált a Mystic Grill ajtaján.
- …és gondoltuk, hogy ezzel egyszerre két dolgot is elintézhetünk: Katherine nem szennyezi itt a levegőt, és Elena is életben maradna.
- Rendben, benne vagyok. Összefoglalom. Elena és Stefan eljátsszák, hogy szakítottak, azért, hogy Katherine ne gyilkoljon le senkit, aztán az első adandó alkalommal ti ketten elutaztok valahová. Amíg ti nem vagytok itt, én idehívom Klaust, aki megtartja a rituáléját Katherine-nel. Hagytam ki valamit?
- Nem, azt hiszem, nem.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük.
- Elijah, nem ismered az új srácot a Grillben? – kérdezett rá Elena.
- Nem jártam mostanában a Grill felé – felelt.
- A neve Andrew Peters. Damon most néz utána, hátha talál valami infót róla – mondtam. – Mind azt gondoljuk, hogy fura a gyerek.
- Ha arra lesz dolgom, benézek.
- Köszönjük – mosolygott Elena, Elijah pedig bólintott.
- Van még valami, hölgyeim? – kérdezte, mire megráztuk a fejünket. – Akkor én távoznék. Még sok dolgom van – állt fel az asztaltól.
- Mi is megyünk, nem? – nézett rám Elena.
- De, de igen – feleltem, ezzel egy időben megcsörrent a lány telefonja.
*
(5 múlt 20 perccel)
- Akkor találkozunk vele és elmondjuk, hogy elég csúnyán összevesztetek és valószínűleg szakítani is fogtok? – tisztázta Damon a ma esti stratégiát.
- Pontosan. Ha elhiszi, egy ideig minden bizonnyal nyugalom lesz – válaszolt rá Stefan.
- Értettem.
- Én most megyek – viharzott fel a szobájába Stefan.
- Egyedül maradtunk – vigyorodott el Damon. Látszott, hogy azt a félórát rendesen ki akarja használni…