34. The Engagement Party

Sziasztok!
Tegnap jött meg a gépem, szerencsére sikerült megmenteni az adataimat, úgyhogy semmi sem veszett el. :DDD 
SZOMBATON CHATPARTY, ESTE 7 ÓRÁS KEZDETTEL! (mert nekem holnap nem jó. tipikus.) Várok mindenkit, gyűjtsétek a kérdéseket, és bombázzatok le velük. :D
Holnap egyévesek leszünk!!! :DD <3 Köszönöm mindenkinek, aki eddig kitartott a blog mellett. :) xo

- Veled meg mi lett? – kérdezte a bátyja, miután felöltöztünk és lementünk hozzá a nappaliba.
- Katherine. Idegesít. Nagyon – húzott le egy pohár whiskyt.
- Ez gondolom, nem csak a tegnapi miatt van így – próbáltam többet kihúzni belőle.
- Reggel csak úgy besétált Elena szobájába. A haja egyenes volt, hogy Jenna ne kérdezősködjön vagy ilyesmi. Azt „parancsolta” – rajzolt macskakörmöket a levegőbe. –, hogy szakítsunk, különben fene tudja, mit fog tenni. Tudjátok, hogy milyen dühös voltam egész nap? Alig tudtam magam visszafogni, hogy ne tépjem le Tyler fejét, miután beszólt, pedig tudjátok, hogy nem vagyok egy forrófejű típus! – vágta le magát a kanapéra. Damon csak ölbe tett kézzel ácsorgott tovább, én viszont leültem Stefan mellé, hogy kicsit lenyugodjon. A hátára tettem a kezem és simogatni kezdtem.
- Minden rendben lesz, csak fenyegetőzik – vigasztaltam, bár igazából feleslegesen mondtam, mindannyian tudtuk, hogy ez nem igaz. Katherine Pierce sosem beszél a levegőbe csak úgy.
- Miért is olyan fontos, hogy szakítsatok? – kérdezett rá Damon pár perccel később.
- Azt akarja, hogy minden ugyanúgy legyen, mint 1864-ben. Minket akar, de legfőképpen játszadozni… szabályok nélkül – nézett rá keserves arccal testvérére.
- Hogy mi? Kizárt! Nem fogom engedni. Megölöm, mielőtt újra tönkretenné az életünket – csattantam fel, és csaptam a combomra olyan erővel, hogy még bele is sajdult. Nem fogom újra elveszíteni miatta a két legfontosabb embert az életemben, most nem.
- Tetszik az elszántságod, de elmagyaráznád, hogy mégis hogyan ölöd meg őt? Tudod, laza ötszáz évvel idősebb nálad – rontotta el Damon a pillanatomat a szarkazmusával.
- Kitalálunk valamit, csak ne legyél már ilyen negatív! – emeltem fel a hangom, aztán tudva, hogy mit sem segít, inkább visszavettem. – Többen vagyunk, és így erősebbek is. Klaus is őt akarja megszerezni, ami nekünk csak előny. Talán szólhatnánk Elijah-nak, aki idehozná Klaust, és sikerülne eltüntetnünk innen Katherine-t – hoztam össze hirtelen egy nem is olyan hülye tervet.
- Csodás terv – vetette be újra a szarkazmust. – Egyéb ilyen használhatatlan ötlet?
- Szerintem nem olyan rossz. Kivéve, hogy Klausnak Elena is tökéletesen megfelelne. Katherine rá tudná venni, hogy Elenát üldözze, és hagyja őt békén. Mindig magát menti. Ha Elenát el tudjuk innen küldeni addig, akár még be is válhat – szólalt meg Stefan is.
- Köszönöm – pillantottam rá.
- Elmondanátok, hogy hogyan akarjátok Elenát kirobbantani innen? Nem fog menni sehová Stefan nélkül.
- Majd én megyek vele. Rám itt nem lesz szükség – feleltem.
- Mi van? – húzta fel Damon idegesen a szemöldökét. Nem értettem ezt a reakciót.
- Mit nem értesz? Katherine nem rám vágyik, te és Stefan kelletek neki. Bármennyire is szeretném én magam megölni őt, talán még jobb is, ha nem vagyok az útban. Elijah és Klaus elintéznék könnyedén. Kétszer – vagy talán többször – olyan idősek, mint Katherine. Csak be kell csalnotok abba a barlangszerűségbe, amiről beszéltetek. Onnan nem szabadul, amíg Klaus meg nem érkezik. Elena pedig tökéletesen meg fogja ezt érteni.
- Azt elfelejtetted, hogy Katherine lenne a legnagyobb biztonságban. Vámpír nem teszi be a lábát abba a sírba – jegyezte meg Damon.
- Te meg azt felejtetted el, hogy az ősök meg tudnak igézni olyan kis mezei vámpírokat, mint amilyenek mi vagyunk, sőt, még Katherine-t is – vágtam vissza. – Ráadásul van egy boszorkányunk is, aki valószínűleg bármit megtenne barátnője életéért.
- Oké, feladom – emelte fel a kezeit megadóan. – Nem is olyan rossz terv.
- Köszönöm – mosolyodtam el büszkén. Ennél nagyobb elismerést ember már nem is kaphatna Damontól.
- Na, jó, menjünk készülni. Char, neked úgyis kell két óra, mire eldöntöd, mit akarsz felvenni, meg aztán minél hamarabb odaérünk, annál hamarabb beszélhetünk Elenával és Rickkel – indított minket az emelet felé Damon. Két óra? Na persze… Várd ki az esküvőt!
*
  Végül háromnegyed órámba került a válogatás, és egy teljes órámba, mire elkészültem.
- Szerintetek melyik lenne a jobb? Nagyon látszik rajtuk, hogy tudom, milyen esemény lesz? Vagy kinézitek belőlem, hogy tök random felveszek egy ilyet? – néztem kétségbeesve a két fiúra, akik az ágyamon ülve füstölögtek. Már több mint félórája nyaggatom őket a ruháimmal, egyszerűen nem tudok egyet kiválasztani, amire azt mondanám, hogy tökéletes az alkalomra.
- Én már mindent kinézek belőled – dőlt hátra Damon nagyot sóhajtva. – Válassz már egyet, könyörgöm!
- Stefan? – néztem rá.
- Nekem mindegy… - forgatta a szemeit.
- Mindegyikre ezt mondod. Tudjátok, hamarabb szabadultok, ha rámutattok egyre és… - nem hagyták, hogy befejezzem a mondatot, mindketten felpattantak, és megfogtak egy-egy ruhát. – Pont a két legjobbat vettétek ki… Nem könnyű – húztam össze a szemöldököm, mire a másiknál levő darabra kezdtek inkább mutogatni.
- Szerintem az lesz a legjobb, amit Damon mutat – vágta rá Stefan.
- Jó lesz a Stefannál levő – mondta ezzel egy időben Damon. Egymásra néztek, aztán rám, Stefan a kezembe nyomta a fekete végiggombolós rucit, amit eddig a kezében tartott. Együttes erővel toltak be a fürdőszobába és zárták rám az ajtót.
- Ezen is túlestünk – sóhajtott megkönnyebbülten a fiatalabbik testvér.
- Hallottam ám! – kiáltottam ki nekik, mielőtt megnyitottam volna a csapot.
- Választunk neked cipőt is – mondta Damon ártatlan hangon, amin már csak mosolyogni tudtam.

*4 előtt 20 perccel*
- Csak nem elkészültél? – szólalt meg Damon gúnyosan, miközben a lépteim hallatára hátrafordult. – Wow, jól nézel ki! Úgy tűnik, megérte várni – nézett elismerően. A kezében egy táska volt, benne valamilyen drágának tűnő itallal.
- Látod? – nevettem rá. – Te sem panaszkodhatsz. Jól áll rajtad a fehér ing – igazítottam meg a gallérját.
- Indulhatunk végre? – trappolt be Stefan is a nappaliba.
- Én vezetek – pörgette meg mutatóujján a kulcsot a bátyja, tíz perc múlva pedig már a Grillben keresgéltünk ismerős arcok után. Nem telt el két pillanat, máris odajött hozzánk Elena, aki addig Bonnie-val és Jeremyvel álldogált az egyik asztal mellett. Elena egy visszafogott, de gyönyörű fekete ruhát viselt egy magassarkúval, a haját pedig lófarokba kötötte. Ha a személyiségét nem is, az ehhez hasonló cipőkben járás tehetségét biztosan Katherine-től örökölte, ő mindig is előszeretettel járkált bennük.
- Char, úristen, de gyönyörű vagy! – nézett végig rajtam párszor.
- Köszönöm, Elena, te is az vagy. Imádom a ruhádat – mosolyogtam.
- Megtalálta zsák a foltját – motyogott Damon mellettem, amire reflexből az oldalába könyököltem. Eljátszotta, hogy fájt neki, amin Stefan és Elena csak sokat tudóan mosolyogtak. Stefan átkarolta barátnőjét, aki közben a pultnál beszélgető páros felé kezdett terelni minket.
- Sziasztok! – vigyorodott el Jenna, ahogy meglátott minket, majd Alaric tekintete is ránk ugrott.
- Sok boldogságot kívánunk – mosolygott Damon, miközben elárulta, hogy többet tudunk, mint amennyit szabad lenne, majd átadta barátjának az ajándéktáskát. – Ezt kettőnktől kapjátok a házasélet örömeire – kacsintott rájuk, akik kicsit meghökkent arcot vágtak.
- Ezt honnan tudjátok? – mosolyodtak el ismét.
- Legközelebb ne Elenával osszátok meg a titkaitokat – bökött a lány felé Damon, aki elpirulva bólogatott.
- Köszönjük az ajándékotokat – ölelt meg minket Jenna, aztán Rick is.
- Igen, köszönünk mindent. Ha éhesek vagy szomjasak lennétek, szóljatok Mattnek vagy Andrewnak. Ő még új a Grillben, de ahogy elnéztem, hamar belerázódik majd – mondta a férfi. – A hivatalos bejelentés öt körül lesz, vagy épp amikor már mindenki ideért – tette hozzá.
- Akkor én hozok inni, ti meg üljetek le valahová. Ki mit kér? – nézett körbe rajtunk Damon.
- Valami rostos gyümölcslé jó lesz – válaszolt Stefan.
- Nekem szerezz valamilyen alkoholmentes koktélt – feleltem én is.
- Nekem is – csatlakozott hozzám Elena, Damon pedig már el is indult Andrew felé kezében egy itallappal, amit Rick adott neki.

(Damon.)
- Üdv, lenne egy rostos baracklé, két Pink Lemonade és egy Bourbon. Ott leszünk a sarokban – mutattam a csapat felé.
- Néhány perc és viszem. Hé, nem te vagy Damon Salvatore? – vigyorodott el a felfedezés örömétől.
- Miért is érdekel? – vontam fel a szemöldököm.
- Hallottam már rólad.
- Képzelem miket… nyugi, szinte mind igaz volt – legyintettem.
- Csupa jót. A polgármesterné, Corinne vagy Carrie vagy Carol… Igen, Carol beszélt rólad, mondta, hogy nagyon elszántan védelmezed a várost ettől-attól. Andrew vagyok.
Gyanús nekem ez a srác. Bólintottam, hogy ne legyek túl udvariatlan, de ha tehettem volna, ott helyben kifaggattam volna, hogy mit tud pontosan.
- Oké, hát én most visszamegyek a barátaimhoz, te meg folytasd csak a pincérkedést – hagytam ott a fiút. Valami nem stimmel vele, érzem. Olyan ismerős, mintha már láttam volna valahol.
  Leültem Stefannal szembe, Char mellé, mire három kérdő tekintettel találtam magam körbevéve.
- Mi az? – kérdeztem rá idegesen.
- Neked nem tűnik ismerősnek ez az Andrew gyerek? – szólalt meg először Charity.
- De igen, miért?
- Nekünk is – válaszolt Stefan.
- Még nekem is ismerős – tette hozzá Elena. -, pedig nekem aztán tényleg fogalmam sincs, ki lehet.
- Holnap majd utánanézek kicsit – vontam meg a vállam, majd pár pillanatnyi csönd után az emlegetett szamár futott be az italainkkal.
- Kié lesz a baracklé? – kérdezte, mire Stefan jelzett, hogy az övé. – A két koktélt gondolom, a hölgyeknek adhatom – mosolygott, a lányok pedig bólintottak.
- Kizárásos alapon maradok én a Bourbonra – jegyeztem meg gúnyosan, Andrew pedig mindenki elé letette a saját poharát.
- Köszönjük – mondta Elena, majd Andrew egy halvány mosoly után távozott. - Hol láttam már ezt a pasit? – temette arcát a tenyerébe.
- Ne gondolkozzunk rajta, majdcsak beugrik. Inkább beszéljünk valami másról – ajánlotta Stefan.
- Jó ötlet. Damonnal arra gondoltunk, hogy nyáron elutaznánk valahová. Benne vagytok?
- Hová? – kérdezte izgatottan Elena.
- Valami jó meleg helyre, mondjuk egy tengerpartra – néztem Charityre, aki bólintott egyet.
- Felőlem akár holnap is indulhatunk – vigyorgott Elena.
- Azért holnap még nem fogunk – szóltam közbe. – Előbb fejezzétek be a tanévet.
- Ez nem igazságos.
- Az élet nem igazságos, Elena, szokj hozzá – kortyoltam bele az italba, ami most fölöttébb jól esett. Még mindig nem tudom, mit akarhat az az őrült nő és a mai kis találkozása Stefannal nem valami bíztató. El fogom veszíteni a fejem, ha találkozunk, érzem… és az semmi jót nem jelent.
- Olyan együtt érző tudsz lenni néha, hogy az már valami hallatlan – morgott a lány. Nem zavart, majd megbékél alapon folytattam tovább az ivászatot.
- Itt van Caroline – nézett a bejárati ajtó felé Char. A kis hajrálány az anyjával érkezett Kíváncsi leszek a reakciójára, mikor rájön, hogy az egyetlen lánya is egy azok közül, akiktől mindig is féltette őt. Érdekes lesz.
- Megyek, beszélek vele – állt fel Elena, majd otthagyott minket.
- Ez része a tervnek? – fordult felénk Stefan, mikor barátnője hallótávolságon kívülre ért.
- Terv?
- Igen – feleltem, mielőtt még elkezdenének róla beszélni. Ki tudja melyik falnak jobb a füle a kelleténél.
- Értem.
- Mennyi az idő? – kérdezte Char. Láttam rajta, hogy rájött, miért rendeztem le ilyen hamar és egyszerűen a válaszadást.
- Négy harminc – pillantottam az órámra. – Miért?
- Várom már a bejelentést. Biztos nagyon édes lesz – vigyorodott el. Hihetetlen, hogy milyen kislányosan tud viselkedni, de miközben mégis egy érett és igazi nő.
- Szerintem most kezdik – mosolygott Stefan, mire mindketten a kis színpad felé néztünk.
- Khm, működik ez? – kocogtatta meg Jenna a mikrofont, majd Rick vette át a helyét.
- Sziasztok! Legtöbben nem tudjátok, miért vagytok most itt, így hát eljött az ideje, hogy megosszuk ezt veletek – kezdte, közben Elena is visszajött. – Nos, egy éve, mikor megismertem Jennát – nézett szerelmére. –, még csak Jeremy történelemtanára voltam, de abban a pillanatban tudtam, hogy közelebb akarok kerülni hozzá. A kapcsolatunk szépen kialakult, nem siettünk el semmit, és ha most visszatekintek a múltba, semmit sem változtatnék meg. Ő a legkedvesebb, legőszintébb, legszebb és legelképesztőbb nő, akit a világ valaha a hátán hordott. Senki iránt nem éreztem még így. Eltelt egy év, szerelmesebbek vagyunk, mint valaha, és itt, a barátaink előtt most megkérem a világ legcsodálatosabb, legbámulatosabb nőjének a kezét. Jenna Sommers, hozzám jönnél? – térdelt le a barátom, kezében a kis dobozkával. Charity a vállamra hajtotta a fejét, én átkaroltam a derekát, és úgy néztük tovább őket.
- Ez nem kérdés, Rick, igen - lábadt könnybe Jenna szeme. Rick felállt, az ujjára húzta a gyűrűt, majd a vendégek kérlelésére megcsókolták egymást.
- Aranyosak – jelentette ki Stefan, mindenki egyetértett vele.
*
(Charity.)
- Ideje lenne menni, nem? – pillantott az órájára Damon. – Elég késő van – ásított.
Nos, igen, hajnali három körül jár már az idő, és már alig néhányan vannak rajtunk kívül a Grillben. Jenna és Rick is fáradtnak tűnnek, de boldogan társalognak bárkivel, aki csak odamegy hozzájuk.
- Nekem maradnom kell még, majd velük hazamegyek – jelentette ki Elena. – Ti menjetek csak.
- Én maradok veled, nem hagylak egyedül az éjszaka kellős közepén – mondta Stefan, Elena pedig bólintott egyet.
- Mi megyünk akkor? – nézett rám Damon.
- Hát, ha nagyon mehetnéked van, akkor menjünk – vontam meg a vállam, Elena pedig elvigyorodott.
- Mi az? – nézett rá az idősebbik testvér.
- Olyanok vagytok, mint az öreg házaspárok. Ha az egyik menni akar, a másik gondolkodás nélkül beadja a derekát – nevetett.
- Tényleg ilyenek vagyunk? – húztam fel a szemöldököm. – Ezen változtatni fogunk. Nem, Damon, nem megyünk sehová – néztem rá szigorúan.
- Hahaha. Nagyon vicces. Na, induljunk – mondta rezzenéstelen arccal.
- Jó, jó. Menjünk – egyeztem bele, mire Elenáék nevetni kezdtek. Szóltunk az ifjú jegyeseknek, majd pár perc múlva már a ház előtt szálltunk ki a kocsiból. Valaki már az ajtónak dőlve várt ránk.
Char:

Elena:

BTW A képen Andrew van, csak hogy tudjátok, hogy kb. hogy néz ki :)