2. díj :)

Kaptam egy díjat Sáritól, amit nagyon-nagyon köszönök neki. :)

Akiknek továbbküldöm:

enciiiii: http://enciiiii-fanfictions.blogspot.com/

Nina Law: http://fanfictionforeverybody.blogspot.com/

Fox: http://veszelyesjatekok.blogspot.com/

Caroline: http://twilightandvampirnaplokgondolatok.blogspot.com/

Killa: http://fox-hunting-by-killa.blogspot.com/

Néhány dolog rólam:

1. Mindenben befolyásol mások véleménye.

2. Egy másik történetet is írok, amit egyelőre még nem publikáltam, de most még nem is tervezem.

3. Kedvenc íróm Nicholas Sparks.

4. Melankolikus típus vagyok.

5. Nem tudok verset írni, hiába próbálkoztam vele.

05. The Past

Sziasztok!
Másfél hét után itt az ötödik rész is. :) Azt hiszem, nem akartam hozzáfűzni semmi különösebbet, szóval nem húzom az időt. :) Olvassátok! ;)

- Mi a baj? – kérdeztem a rémült Elenát, aki még mindig engem fixírozott.
- Téged megharaptak – meredt a combomra. Most nekem kell felvilágosítanom? Ez olyan kínos… Stefan még kapni fog ezért.
- Elena… – kezdtem.
- Damon tette? Bántott? – észrevettem, hogy amikor Damonról van szó, felfújja magát és olyan, mint egy dühös kismacska.
- Elena…
- Miért csinálta? És…
- Elena, megengeded, hogy végigmondjam? – vágtam közbe, ő pedig egy bólintással jelezte, hogy elhallgat. – Tudod, a vámpír-szex kicsit eltér az ember-ember vagy ember-vegavámpír szextől. Lehet, hogy ez egy halandónak fájna, de egy halhatatlannak annál nagyobb élvezetet jelent – ez nekem biztosan sokkal kínosabb volt, mint neki. Csak találkozzak azzal a fiúval…
- De te vámpír vagy, akkor nem kellett volna begyógyulnia?
- Egy másik vámpír harapásának a gyógyulása több időt vesz igénybe, mintha a hasamba döfnék egy kést.
- Sajnálom – Elena arca egyre jobban hasonlított egy paradicsomra.
- Nyugi, nem tudhattad. Stefan nyilván nem tenne ilyet veled, ezért nem mondta el – mosolyogtam rá kedvesen.
- Most el tudnék süllyedni.
- Nincs rá okod – nevettem. Amíg magyaráztam, fel is öltöztem, úgyhogy kimentem a fürdőbe. Kifésültem a hajam, majd egy copfba fogtam össze. Fogat mostam, letisztítottam az arcom, és útra készen léptem be a szobába.
- Mehetünk? – Elena színe nem sokat változott…
- Persze.
*
Jenna, Elena nagynénje otthon volt, így bemutatkoztam neki. Kedves nő, de talán már csak ő nem tud arról, hogy milyen lények veszik körül nap mint nap. Fent, útban Elena szobája felé nekiütköztem egy oszlopnak. Vagyis… Jeremynek. Megint.
- Óh, már megint így futunk össze? – nevetett Jeremy.
- Úgy tűnik, ez már így marad.
- Ti ismeritek egymást? – nézett ránk Elena.
- Futólag. Tegnap délután hazakísértem Stefant, visszafelé pedig szó szerint belebotlottam Jeremybe.
  Elena szobája nagyon mutatósan volt berendezve. A főszíne a rózsaszín és a bézs – bár a rózsaszínből kevesebb volt. Az ablakban kispárnák hevertek, elmondása alapján ott szokott írni a naplójába. A szoba közepe felé egy elég nagy franciaágy állt, rajta rengeteg párna és plüssállat. A szekrénysor bézsszínű, jó kis csajos darab. Az ággyal szemben a szekrényhez tartozó fésülködőasztal volt berendezve. A tükörre egy csomó fényképet ragasztott, főleg olyat, amin a családjával vagy a barátaival látható. Az éjjeliszekrény is passzolt a többi bútorhoz. Egy kislámpa, két könyv és egy toll hevert rajta. A szekrény egyik polcán állt egy nem túl nagy, de nem is kicsi tévé, mellette DVD-k sokasága. Levett néhányat, amiket vagy nem látott még, vagy egyik kedvence. Találomra ráböktem az egyikre, mivel egy kis részletét sem láttam még semelyiknek. Mostanában nem néztem túl sok filmet. Elég sok rossz élményem volt már, és akárhányszor elmentem egy moziba, esetleg kölcsönzőbe, mindig eszembe jutottak olyan emlékek, amiket legszívesebben kitöröltem volna az emlékezetemből. Sajnos ez lehetetlen, talán örökké kísérteni fognak.
  Elena bekapcsolta a tévét, aztán a DVD lejátszót is. Szerencsétlenkedett egy darabig vele, amin csak pirulva elnevette magát, de mikor megelégeltem, odaléptem hozzá és segítettem neki. Nem, nem vagyok valami nagy elektronikai zseni, de 'megpróbálhatjuk' alapon megnyomtam néhány gombot, mire a lejátszó engedelmesen bekapcsolt, majd bevette a lemezt. Elena hálásan nézett rám.
- Látod, csak én kellek ide – nevettem rá.
- Te vagy a megmentőm!
Elenával végignéztünk két filmet, mindkettő paródia volt eszméletlen nagy baromságokkal, amik végül is viccesek voltak, csak néha kicsit morbidok. Közben egy-egy jó nagy adag jégkrém társaságában elmesélte nekem az életét nagy vonalakban, hogy milyen volt a suli hercegnőjének lenni, hogy nem volt buli, amin ő ne lett volna ott, hogyan veszítette el a szüleit egy autóbalesetben, és hogy tulajdonképpen Stefannak köszönheti, hogy ezt túlélte. Mesélt arról, hogy mennyien hitték, hogy ő Katherine, és mennyien akarták ezért megölni. Elmondta, hogy Isobel Flemming az édesanyja és a nagybátyjának hitt John Gilbert az igazi édesapja, akikről nem mondhatnám, hogy túl jó a kapcsolatunk. Isobel Katherine csatlósa, John pedig egyszerűen utál, mert valami ősi naplóból megtudta, hogy vámpír vagyok - röviden ennyi. Megkért, hogy én is beszéljek neki az életemről, de nem erőlteti, hogy feltépjem a múlt sebeit. Azoknak a sebeknek már olyan mindegy.
- Hol éltél eddig?
- Tulajdonképpen beutaztam Észak-Amerika nagy részét. Miután elszöktem innen, Greenville-ben kötöttem ki. Tudtam, hogy úgy gondolják majd, hogy messzebb mentem, ezért is választottam ezt a helyet. Soha nem talált ott rám senki. Úgy 10-15 évet éltem ott, de miután az új családom legtöbb tagja meghalt, úgy döntöttem, ideje mozdulni. Knoxville városát választottam új célpontnak. Ezen a környéken valamivel több időt éltem, aztán rátaláltam Chicagóra. Itt töltöttem életem nagy részét, aztán a legjobb barátom bejelentette, hogy elutazik Kanadába, én pedig kétségbe estem. Nagyon jóban voltunk, már-már kezdte elfeledtetni velem a múltat. Segített, hogy ő sem szívlelte Katherine-t vagy, ahogy ő hívta, Katerinát. Felajánlotta, hogy mehetnék vele, de visszautasítottam. Megbeszéltem vele, hogy Minneapolisig útitársak lehetnénk, ugyanis így már nincs sok értelme maradnom. Amikor megérkeztem, elég unszimpatikus hely volt, de az emberek nagyon közvetlenek voltak velem. Kerestem egy olcsóbb szállást, ahol meghúzhatom magam. Megismertem Nathant, akibe pár hét alatt beleszerettem, és volt egy olyan érzésem, hogy ő is hasonlóan érez irántam. Egy darabig el tudtam titkolni előle, hogy mi vagyok, de rájött. Jobb ötlet híján átváltoztattam. Miután megbékélt magával, visszatért hozzám. Évtizedekig éltünk együtt, de tavaly megölték. Nem bírtam így sokáig Minnesotában, a gondolataim újra Mystic Falls körül forogtak, ezért visszaköltöztem ide. Így kötöttem ki itt.
- Érdekes történeted van – mosolygott. – Van kedved mesélni arról, hogy milyenek voltak a fiúk 1860 körül? – kérdezett rá félénken. Először haboztam, de végül igent mondtam.
- 1862 szeptemberében ismertem meg őket személyesen. A családunk hasonló befolyással bírt a városban, és az apáink régóta kedvelték egymást. Sokszor hallottam, amikor arról beszélgettek, hogy hozzá akarnak adni Stefanhoz. Akkor még nem igazán találkoztam velük, de egyáltalán nem volt kedvem hozzámenni senkihez, főleg, hogy Stefan még fiatalabb is nálam. Ezt apáink is belátták idővel anélkül, hogy egy árva szót szóltam volna, és az is zavarta Giuseppe-t, hogy az idősebb fiának még mindig nem talált menyasszonyt. Megegyeztek, hogy Damon felesége kell, hogy legyek.
  Ezután több rendezvényre is elkísértük anyámmal édesapámat, így sokszor találkoztam a fiúkkal. Stefan eleinte nem volt szimpatikus, mindig azt az embert láttam benne, akihez hozzá kellett volna mennem, ráadásul nem láttam benne a kockázatot, érted? Mindig a rosszfiúkat preferáltam inkább, szerettem a veszélyt, ezért is tetszett meg első perctől kezdve Damon. Kicsit pimasz volt, de igazi úriember.
  Egyre többször szöktünk ki beszélgetni, néha Stefan is csatlakozott. Ekkor kerültem közel hozzá, vele legjobb barátok lettünk. Neki mondtam el mindent, amit senkinek sem szabadott, ő pedig soha nem adta tovább a titkaimat. Damonnal pedig egészen különleges kapcsolat alakult ki közöttünk.
  A legtöbb pár csak azért volt együtt, mert a szülei kényszerítették rá, de mi szerettük egymást. Minél jobban megismertük a másikat, annál messzebbre mentünk el. Először csak szóban udvarolt, aztán puszik, csókok és minden egyéb. Volt, hogy éjjelente kiszöktem hozzá, ilyenkor a cselédünk, Olivia fedezett – Stefanon kívül csak ő tudott arról, hogy nem csupán a szülői parancs miatt megyek feleségül Damonhoz.
  Az esküvőt elnapolták, mert egy ideig fontosabbak voltak a hatalmi harcok – mindenki védte a saját helyzetét, esetleg magasabb pozíciót akart a ranglistán. Szerencsére nem figyeltek arra, hogy mi mit csinálunk, sokkal jobban lekötötte őket a politika, úgyhogy amíg ezzel foglalatoskodtak, mi különvonultunk és kedvünkre szórakoztunk. Találtunk egy kis tisztást az erdőben, ami mellett egy pici vízesés is volt. Sokszor mentünk oda, ha romantikára vágytunk, esetleg magányra egy-egy kisebb veszekedés után. A kis patak különlegessége az is, hogy mindig ott terveztük a jövőnket.
   A politikai viták lecsendesedése alig ért véget, amikor Giuseppe közölte, hogy az esküvőre minden készen áll, három nap múlva meg is tarthatjuk azt. A nagy napunkon közel sem volt minden tökéletes. Illetve egy ideig minden gyönyörű volt, de a jókedvünk – legalábbis az enyém – messze nem tarthatott sokáig.
  Nem tudtuk, az apáink kiket rendelhettek oda az esküvőre, így egyszer csak Pierce kisasszonyba botlottunk. Stefan épp velünk volt, mivel valamit segítenie kellett behozni. Ekkor jött oda Katherine, hogy gratuláljon nekünk. Bemutatkozott, elmondta, hogy Atlantából érkezett, és otthont keres, mivel a szüleit elveszítette egy tűzesetben. Giuseppe befogadta, jót tett ez a Salvatore-k hírnevének.
  Amikor a fiúk meglátták, elveszítették a józan eszüket. Damon türtőztette magát, mégsem jön ki jól, ha az ember a saját esküvőjén csalja meg a feleségét, Stefan is viszonylag kulturáltan csorgatta utána a nyálát.
  Az esküvő után néhány nappal Giuseppe és Landon – ő volt az apám – felvetették egy családi vacsora alkalmával, hogy lassan egy gyermek születésének is itt lenne az ideje. Mi csak pirultunk, nem voltunk az olyan helyzetekre felkészülve, hogy a szüleinkkel beszéljük meg az ilyen dolgokat.
  Egy darabig egész jól megvoltunk Katherine társaságában, de minden megváltozott, amikor egy este gyanútlanul beléptem Damon szobájába.
  Hiba volt. A póz, amiben találtam őket, elég félreérthetetlen volt. Damon meztelen felsőtesttel feküdt az ágyon, Katherine pedig akkor még ruhában ült rajta és simogatta, csókolgatta, aztán láttam, ahogy az erek elfeketednek a szemei alatt, és beleharap a férjem nyakába. Halk sikollyal kísérve ejtettem ki a kezemből a teát, amit Damonnak szántam, ez pedig hangos csattanással ért földet. A számunkra elképzelhető legjobb hírt akartam neki elmondani, de ezek után feleslegesnek éreztem magam.
  Damon odakapta a fejét és meglátta a rémült arcom, Katherine önelégülten mászott le róla, így odasietett hozzám. Forgott körülöttem a világ, majd minden elsötétült. Még hallottam Damon aggódó hangját, aztán teljesen elvesztettem az eszméletemet.
  A saját ágyamban tértem magamhoz, ezért azt hittem, csak egy rossz álom volt, jelezve, hogy túl sokat féltékenykedek. De ahogy meghallottam Katherine hangját, minden reményem odaveszett. Ott várta a szobámban, hogy felébredjek. Úgy tett, mintha barátnők lennénk, játékos arccal lépett közelebb, kézen fogott és maga után húzott. Bevezetett a szüleim szobájába, ahol rémes látvány várt.
  Egy csepp vér nem maradt a testükben, tudtam, hogy az ő műve. Elborzadva néztem rá, könyörögtem, hogy mondja el, miért tette ezt. Nevetve felelt, miszerint azért ölte meg őket, hogy tudomásul vegyem, nincs itt semmi keresnivalóm, jobban tenném, ha mérföldekre költöznék és békén hagynám a testvéreket, majd ő elszórakoztatja őket.
  Nekiesett a nyakamnak, aztán a vérző csuklóját a számra tapasztotta. Esélyem sem volt nem lenyelni. Amikor érezte, hogy elég vért nyeltem már, könnyedén kitörte a nyakam. Ahogy felébredtem, Katherine már nem volt velem.
  Ahogy besötétedett, elmentem Stefanhoz, csak ő tudta, hogy hová költözök és mi az oka. Damonnal töltöttem előtte az éjszakát. Miután megtudtam, hogy Katherine vámpír, sejtettem, hogy valamiféle természetfeletti képességgel vette rá Damont arra, hogy engedjen a csábításnak. Legalábbis én ezzel hitegettem magam és azóta sem tudom, hogy mi is az igazság.
  Az éjszaka folyamán beszélgettünk, de nem tűnt fel neki, hogy bármi is megváltozott volna rajtam.
  Néhány percre kiosontam, hogy megkeressem Emilyt, mert időközben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy boszorkány. A szobájában azonban nem találtam sem őt, sem Katherine-t. Gyorsan szétnéztem, hátha találok valamit, ami olyan, mint az ő gyűrűje. Hamar találtam egy Katerina feliratú dobozkát tele ékszerekkel. Kivettem az első gyűrűt, ami a kezembe akadt, eldugtam, és visszamentem a férjemhez, nehogy gyanakodjon.
  Reggel nem vártam meg, hogy felébredjen, írtam neki egy rövid levelet, amiben megkértem, hogy ne keressen, csak foglalkozzon Pierce kisasszonnyal, és vigyázzon magára és az öccsére, aztán egy másikat Stefannak: leírtam, hogy hová megyek, és azt is, hogy vége van, ha Damonnak elmondja. Persze vele ezek után is összefutottunk néha, általa ismertem meg Lexit is, akivel nem tudom, találkoztál-e. Innen pedig tudod a történetet – bólintott.
- Mit akartál közölni Damonnal? Csak mert lehet, hogy mindent megváltoztathatott volna.
Hallgattam, egy szó sem jött ki a torkomon. Igaza van, minden megváltozhatott volna, de semmi jó nem sült volna ki belőle.
- Hiábavaló lett volna, hogy Damon megtudja, ugyanis ha Katherine valamit nem akar, akkor azt mindenki köteles tudomásul venni. Ha mégsem, megöli. És én nem akartam meghalni.
- Ebben teljesen egyetértek, ő mindenre képes… Értékelem, hogy megnyíltál nekem – mosolygott halványan. – Ha gondolod, csinálhatnánk valami vidámabbat.


Véleményeket szívesen fogadom, lehet ez jó vagy rossz... egy Tetszik-Nem tetszik gombbal is megelégszem. ;)

04. My Medicine

Sziasztok! Meghoztam a negyedik fejezetet, ami magamhoz képest elég hosszú. (Vagy csak nekem tűnik hirtelen annak?) Kb. 3 Word oldal 12-es Times New Romannal. :)

Egyébként nyitottam egy mellékblogot (ez ki is van írva a fejléc alatt), ahol minden fent van, ami itt nincs. Pl. Char ruhái, stb. Ha van kedvetek, megnézhetitek ezen a címen: www.kingofpainandhurt-infos.blogspot.com :) Még csak az első fejezethez raktam ki, de be fogom hozni a lemaradást, ígérem. :)

Az új részről nem tudok semmit mondani, olvassátok! :P :D


  Nagyjából egy óra alvás után riadtam fel egy újabb rémálom hatására. Óvatosan kimásztam mellőle, hogy ne ébredjen fel a mocorgásomra. Felvettem a bugyimat és felkaptam az első ruhadarabot, ami ép állapotban maradt – ez pedig Damon fekete inge volt. Csöndben lementem a nappaliba. Kiszúrtam magamnak a dohányzóasztalon lévő üveget, mintha csak rám várna. Szétnéztem, és mivel egy egész szekrény tele volt ilyenekkel, nem féltem kiönteni egy kicsit. A fejem egyre jobban lüktetett a másnaposságtól, és ez még csak a kezdet.
  Kénytelen voltam beismerni, hogy Damonnak igaza volt, nem kellett sok idő, amíg lekerült róla az alsónadrág. Biztos vagyok benne, hogy ezzel ő is tisztában van, és nem egyszer fogja az orrom alá dörgölni. Mondjuk már késő ilyeneken aggódnom. Mellesleg, kit érdekel? Nem azért jöttem vissza, hogy ezen problémázzak!
  Motoszkálást hallottam a bejárat felől, nem sokkal ezután pedig Elena nevetése törte meg a csendet. Mielőtt kapcsolhattam volna, hogy el kellene tűnnöm, észrevettek. Elég érdekes arccal fogadtak.
- Charity? – Stefan mosolya egyre szélesedett, ahogy végignézett rajtam. Hát igen, egy bugyi és Damon inge…
- Sziasztok – reméltem, hogy ebben a pillanatban megnyílik alattam a föld és elnyel, hogy ne kelljen itt lennem.
- Elhoztuk a kabátodat, otthagytad a széken. Damon fent van? – Stefan arcáról le nem lehetett volna vakarni azt a vigyort.
- Ó, tényleg, köszi. Igen, fent van, csak felébredtem és… Lejöttem. Ne vigyorogj már! – nevettem.
- Még beszélünk – kacsintott, majd ölelkezve elvonult Elenával. Úgy döntöttem, élvezni fogom. Visszabújok hozzá és próbálok újra elaludni, ezúttal Katherine képe nélkül.
  Damon fel sem ébredt arra, hogy melléfeküdtem, csak reflexszerűen átkarolt és édesdeden szuszogott tovább álmában. Vajon hány nő aludt már ebben az ágyban!? És ebből hánynak vannak legalább halovány emlékfoszlányai az eseményekről?
  Reggel az iszonyatos fejfájásra ébredtem. Damon ébren volt, még mindig ugyanolyan helyzetben feküdtünk ott, mint amikor visszamásztam hozzá. Furcsán nézett rám, eléggé elmerült a gondolataiban.
- Szia – suttogtam. Talán reméltem, hogy nem hallja meg, és szimplán köddé válhatok legalább most az egyszer.
- Jó reggelt – mégis kizökkentettem a világából, remek. – Nem tudom, hogy akarom-e tudni, de csak az alkohol miatt tetted vagy sem? – a hangja szelíd, nyugodt volt.
- Nem tudom, csak akartam – fúrtam a fejem a mellkasába, mire a hajamat kezdte simogatni. – Találkoztam Stefanékkal…
- Mikor?
- Éjjel felébredtem és kimentem… és persze, hogy akkor jöttek haza – motyogtam. – Kikerekedett a szemük, hogy az ingedben és egy bugyiban állok lent a nappaliban.
- Ez mindig is így volt, csak Stefan elszokott tőle – mosolygott. Percekig csöndben feküdtünk tovább.
- Rettenetesen fáj a fejem – nyüszítettem.
- Nem csoda. A gyógyszertől nem lennél jobban, inkább vér kellene neked. Hozzak? Tasakos, de jobb, mint a semmi – grimaszolt.
- Köszönöm – bólintottam.
Damon néhány másodperc alatt visszatért néhány zacskónyi vérrel, amit egy pillanat alatt elnyeltem. A fejem néhány perc után már nem hasogatott annyira, így nekiálltam a ruháim összeszedésének – konkrétan még mindig az éjjeli szerelésemben voltam. Csalódottan emeltem fel a ruhámat, mivel végigszakadt az oldala. Fantasztikus. Akkor most van egy bugyim, egy kabátom és egy csizmám. Aztán eszembe jutott Elena.
- Elenának nincs itt valami nadrágja, vagy felsője, vagy bármilyen ruhadarabja? – emeltem fel a sajátom, hogy miért kérdezem.
- De, szerintem több van már itt, mint a Gilbert-házban. Néha hasra tudnék esni bennük, amikor Stefan szobájában járok.
- És nagyon hülyén venné ki magát, ha kérnék tőle kölcsön?
- Azt hiszem, Elena bír téged, biztos szívesen ad majd.
  Mondjuk ez nem nyugtatott meg. Mégiscsak idiótán néz ki, hogy elsírom neki a régi dolgokat, utána lefekszem Damonnal és tőle kérek ruhát… Főleg, ha megkérdezi, mi van az enyémmel. 
  Végül rászántam magam, hogy megnézzem, itthon vannak-e. Amint kiléptem a szobából, szemben találtam magam mindkettejükkel.
- Elena, figyelj, kérdezhetek valamit? – kezdtem bele félénken.
- Persze, nyugodtan – Stefanra nézett, aki addigra eltűnt valahol a konyha felé.
- Tudnál nekem kölcsönadni egy pólót és egy nadrágot?
- Természetesen. Miért jöttél le éjjel, veszekedtetek?
- Rémálmom volt, felébredtem és nem bírtam egy helyben maradni.
 Itt elhallgatott, mert érezte, hogy nem akarok róla beszélni, mivel mindenki hallaná a házban. Helyette elővett néhány felsőt és farmert a szekrényből.
- Igazán hálás vagyok ezért.
- Ugyan! Te nem vagy olyan lotyó, mint Damon akármelyik eddigi nője.
- Ezt bóknak veszem – kaptam magamra Elena egyik pólóját, majd a nadrágját – Valamikor majd visszakapod a rucikat. És köszi, még egyszer.
*
Délután felhívtam Stefant, hogy van-e kedve sétálni, így miután átjött, elindultunk a park felé. Elmesélte az elmúlt 160 évet, hogy hogyan találkozott Elenával, miken mentek eddig keresztül és mennyire az ellentéte a hasonmásának. Ezután következett a vallatásom.
- Mennyire emlékszel az éjszakából?
- Szinte mindenre.
- Miért feküdtél le vele? – hangja kíváncsian csengett, semmi megvetést nem éreztem benne.
- Részeg voltam. Igazából én estem neki, csak ti azt hittétek, mosdóba megyek. Észrevettem Damont a tömegben, ellöktem a lányt, akivel volt és megcsókoltam. Utána kimentünk a Grill mögé, onnan pedig hozzátok.
- És most összejöttetek vagy mi?
- Nem. Szerintem ez csak egy éjszaka volt, amit másfél évszázadig nélkülöznöm kellett. Nem hinném, hogy az ő részéről lehetne ez több is. Egyébként meg józanul nem adom magam ilyen könnyen – nevettem rá, majd elkomorultam. – Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit gondol most rólam – Stefan válasza egy gondterhelt sóhaj volt.
- Damon kiismerhetetlen. Mi volt az a rémálom, ami miatt lementél?
- Csak a szokásos. Kat.
- Pontosabban?
- 1863, ’64 vagy épp a jelen. Vagy a múltról álmodok vagy arról, hogy eljön és megöl mindenkit, aki kicsit is számít az életemben.
- Igen, elég szörnyű erre ébredni. Nekem is vannak rémálmaim Katherine főszereplésével. Nagyon félek, hogy Elena közelébe férkőzik és valamit tesz vele, amíg nem vagyok ott. Nem mintha meg tudnám állítani, de… Mindegy, ezek csak buta álmok.
- Nem lesz baj – öleltem át. – Három vámpír és egy Bennett-boszorkány. Megállítjuk, ha visszajönne.
- Tudom, tudom.
- Menjünk haza, elkísérlek – ajánlottam fel.
- Nekem kellene hazakísérnem téged – mosolygott.
- Olyan mindegy! – legyintettem.
*
  Stefantól elköszöntem az ajtóban, majd ahogy megperdültem, egy 16 év körüli srácnak mentem neki. Nem is én lennék. A fiú értetlenül nézett rám, mégis, mintha tudná, mi vagyok. Vagy legalábbis sejtené. Bocsánatot kért, majd bemutatkoztunk egymásnak és mentünk a dolgunkra.
  Lassan lépdeltem, így viszont legalább félórás sétám volt. Otthon nem tudtam magammal mit kezdeni – ez az egyedüllét hátránya. Végül is kotyvasztottam valamit 'étel' címszó alatt. Nem pont úgy nézett ki, mint azt az internetről lelestem, sőt, egyáltalán nem hasonlított rá, de megkóstoltam és egész finomra sikeredett. Néhány falat után azonban összeszorult a gyomrom és nem voltam képes többet enni. Elpakoltam mindent, ami szükséges volt a kis főzőcskémhez, aztán felmentem a hálószobába.
  Néhány holmim még mindig bőröndökben állt, úgy gondoltam, ideje elrakni őket a helyükre. Csomó ruha került elő az egyik nagyobb bőröndből, amin meglepődtem, mert abban a tudatban voltam, hogy nem hoztam magammal azokat. A ruhák alján rátaláltam egy nagyon régi képre – a Salvatore család férfitagjai és én. A hangulatom kicsit romlott, de erős maradtam. A képet a ruhásszekrényem aljába tettem, nehogy Damon észrevegye, ha kedve támad egy-egy előre be nem jelentett látogatáshoz.
- Annyi ruhám van, hogy külön házat vehetnék nekik – morogtam. Már nem nagyon fért egyik szekrénybe sem, úgyhogy néhány darabot a bőröndben hagytam. Kilenc körül már kezdtem elálmosodni, látszik, hogy nem aludtam eleget, mióta megérkeztem. Gyorsan lezuhanyoztam, bebújtam a takaró alá és azonnal magukkal ragadtak az álmaim.
*
Napokig fetrengtem otthon, esetleg pakolásztam, ugyanis még mindig sok bőrönd állt érintetlenül. Kimozdulásképp elmentem az erdőbe vadászni vagy Stefannal sétáltunk a városban. Néha sikerült rávenniük, hogy velük tartsak a Grillbe, de ezúttal figyeltem arra, miből mennyit iszom. Konkrétan két pohár whiskynél többet soha. Egyik ilyen éjszaka után reggel nem szívesen, de a csengő meg nem szűnő hangjára kénytelen voltam levánszorogni, hogy beengedjem, aki hajnalok hajnalán – délután 2 órakor – felébresztett. Az ajtóban Elena állt.
- Felébresztettelek? – az arca bocsánatkérő volt.
- Igen, de nem baj… Ideje már felkelnem – léptem el a küszöbtől, hogy be tudjon jönni. – Amúgy minek köszönhetem a látogatásodat?
- Csak beszélgetni szeretnék veled Damon és Stefan nélkül, egy csajos délután keretében.
- Ez komolyan hangzik.
- Ja, bocsi, nem akartam túl komoly lenni. Tulajdonképpen barátkozni szeretnék. Bonnie-t most leköti a boszorkányság, Caroline meg folyton Matt-el van. Az öcsémre sem számíthatok ilyen téren és azt hiszem, a naplómnak is elege van már a történeteimből. Szóval, mit mondasz?
- Rendben, én benne vagyok. Mit terveztél?
- Nem is tudom, nézhetnénk filmet, mesélhetnénk egymásnak az életünkről, közben kifesthetnénk a körmeinket…
- Most?
- Igen, de ha neked nem jó, szinte bármikor ráérek.
- Dehogyis, nincs semmi dolgom. Addig sem ülök itthon egyedül. Felkapok valami ruhát, rendbe rakom a hajam és mehetünk.
- Menjek ki?
- Nem vagyok olyan szégyenlős – mosolyogtam, majd a szekrényhez léptem. Elővettem egy farmert az egyik kedvenc pólómmal. Ledobtam magamról a hálóingnek kinevezett kinyúlt, bő pólót, amire Elena szemei kikerekedtek. Van rajtam bugyi, melltartó, most mi van?


Ne felejtsétek el a Tetszik-Nem tetszik gombokat használni! ;)

Első díj :)

Sziasztok!
Hajnali egy van, és nem készültem fel köszönőbeszédekből, úgyhogy előfordulhat, hogy egy nagy zagyvaság lesz az egész, de:
Majdnem egy hónap után megkaptam az első díjamat Killától, amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök! :) Tényleg sokat számít ez nekem.
Már sok blogon jártam, sokszor találkoztam ezekkel a kitüntetésekkel, de soha nem is gondolkoztam rajta, hogy én mit mondanék ilyen helyzetben, mindenesetre majdnem el is sírtam magam. :'))  (Most fejeztem be a Dear John c. filmet, ami csakúgy, mint minden Nicholas Sparks mű, elég siratós, szóval értitek.)
Tehát sokadjára is köszönöm. :)

Szabályok a díjhoz:
1) Kell egy bejegyzést kitenned a díj logójával és a szabályok feltüntetésével.
2) Be kell linkelned a személy nevét akitől kaptad a díjat és tudatni vele, hogy elfogadtad.
3) Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik :)

Sokat gondolkoztam azon, hogy kiknek is adjam tovább, és végül oda jutottam, hogy ők érdemlik meg leginkább:

1. Lylia Bloom
2. Molni
3. Prophecy
4. SarahB és N.Bella
5. Myka

És természetesen Killa23 is megérdemli a díjat, de nem tudom, hogy ilyenkor vissza lehet-e küldeni vagy sem. :))


Remélem, nem rontottam el a linkelést, meg ilyeneket így későn. Ha igen, akkor szóljatok! :D

03. I was drunk

Sziasztok!
Bocsi, hogy sokára hoztam, de nem voltam biztos benne, hogy felteszem. Át akartam írni ezt a fejezetet, nekem nem igazán tetszik, szóval kíváncsi leszek a véleményekre. :)
A 16-18-as szavazást emiatt raktam ki, szóval ha akadnak itt emberek, akik nem szeretnének olyat olvasni, azoknak egy piros 18+ fogja jelezni, ahol meg kell állniuk.
Köszönöm a 7 embernek, akik szavaztak. (5 igen, 2 mindegy, el fogom olvasni) :)
A mai rész azért is különleges, mert van egy ajánlott zene is, amit ha akartok, bekapcsolhatjátok. Lehet, nem fog pontosan kijönni, nekem sem jött ki mindig, amikor elindítottam, nem tudom, nektek milyen lesz.
Jó olvasást! :)

  Az éjszaka közepén zihálva ültem fel az ágyamban. Rémálom – csak Lexivel kapcsolatos képek pörögtek végig előttem, az utolsó a halott lány teste volt, Damon pedig fölötte egy gonosz mosoly kíséretében. A Hold fénye megvilágította a szobát, így egy varjút véltem felfedezni a nyitott ablakomban. Felkapcsoltam a villanyt, de ez sem riasztotta el.
- Damon, te vagy az? – szólítottam meg a madarat. Ha ezt valaki látta volna, már rég a legközelebbi elmegyógyintézetben tengetném üres hétköznapjaimat.
  Egyik pillanatban a madár berepült a szobába, a másikban már Damon állt ott gúnyos vigyorral az arcán.
- Üdv, Charity. Remélem nem zavarok. Csak gondoltam, megnézem, hogy vagy. Képzeld, Elena a szememre hányta, hogy miért nem meséltem a mi kis közös múltunkról. Gondoltad volna? – olyan cinikus volt, mint mindig. Otthon érezte magát, lefeküdt mellém az ágyra. Én szótlanul ültem végig. Nem volt erőm visszaszólni, de nem is tudtam volna mit. Hajnalok hajnalán nem vagyok felkészülve beszólásokból. Inkább ledőltem mellé és szótlanul vártam a továbbiakat. Jó darabig egyikőnk sem szólalt meg, ő engem nézett, én pedig a plafont. Érdekes éjszaka… Újra eszembe jutottak az együtt töltött idők. Hihetetlen, hogy ezt teszi velem ez a város!
- Te mióta vagy ennyire depressziós? – hangja értetlenül csengett.
- Mi?
- Ugyan már, sosem tudtad jól titkolni az érzelmeidet! Charity, szívecském! – hajolt fölém. – Tudom, hogy 150 év után sem tetted túl magad rajta.
  Damon pólója tökéletesen feszült a felsőtestén, a haja kócos volt és a szemei szebbek, mint régen. Észrevette, hogy nem vagyok teljesen magamnál, oldalra döntötte fejét, eltűrt néhány kósza tincset az arcomból, majd végigsimított az arccsontom vonalán.
- Ne is tagadd. Nyilvánvalóan nem vagy túl rajtam – a mosolya ördögi volt.
- Hogy értetted, hogy nincs a sírban?
- Szerinted hogy értettem? Úgy, hogy nincs ott – forgatta a szemeit. – Kinyitottuk.
- Ó, a drága szerelmed elfelejtett szólni, hogy mégsem győzték le? Kezdek elszomorodni – morogtam.
- Ne légy pimasz, az nem a te stílusod – nevetett keserűen.
- Mit ártott neked Lexi, hogy így végezte? – próbáltam sérthetetlennek tűnni, pedig fájt az egyetlen barátnőm elvesztése.
- Semmit, de mégiscsak jobb ötletnek tűnt Lexit feláldozni, mint az, hogy a Tanács engem öljön meg, nem?
- Hát persze, te mindig csak magadra gondolsz. Arra nem gondoltál, hogy ő több embernek hiányzik majd? Ne is mondj semmit, csak hagyj aludni! De ne hidd, hogy ennyivel le van rendezve ez az ügy, mert rohadtul nincs.
  Azt hittem, elmegy innen végre, de nem. Lemászott rólam és elkezdett vetkőzni. Ez hülye?
- Damon, mit művelsz? – takartam el a tenyeremmel a szemeimet. Százszor láttam már ezt, de most nem voltam kíváncsi rá. Ebben a helyzetben nem. Amúgy is álmos vagyok!
- Régen vidámabb volt a hangod az ilyen pillanatokban. Egyébként úgy döntöttem, veled maradok az éjjel.
- Úgy döntöttél? Az én véleményem érdekel?
- Hát túl sok befolyása nincs.
- Damon, mindig elfelejted, hogy nem egy 16 éves tinilány vagyok, akit manipulálhatsz. Egyidős vagyok veled és a képességeink is hasonlóak, szóval, ha nem figyelsz oda, simán megölhetlek. Amúgy sem vagyok most a legjobb hangulatomban.
- De nem fogsz ilyet tenni, mert nyilvánvalóan szerelmes vagy még belém, ezt a vak is tisztán látja.
- Ne vedd olyan biztosra! – néztem rá.
  Damon folytatta a vetkőzést. Becsuktam a szemem, hátha ez egy rossz álom és mire kinyitom, eltűnik innen és hagyja, hogy éljem az életem… Mikor felnéztem, már csak póló és bokszer volt rajta. Nem sok időbe került, megszabadult a felsőtől is.
- Na itt állj le – parancsoltam meg neki.
- Úgyis sor kerül majd rá – kacsintott. Válaszként a másik oldalamra fordultam. Remélem, érthető voltam. Damon néhány másodpercig fészkelődött mellettem. Mikor azt hittem, lenyugodott, kezdte elölről, az eredménye az lett, hogy szinte teljesen hozzám simult. Már félig aludtam, mikor átölelt a mellem alatt és még jobban magához húzott. Pár perc múlva már szuszogott, amiből arra következtettem, hogy már alszik, így megpróbáltam én is. Mocorogtam kicsit, hogy legalább kényelmes legyen, aztán már nem bírtam és elnyomott az álom. 
*
  Délután kaptam egy SMS-t Stefantól, miszerint este lesz egy amolyan suli-buli a Mystic Grillben. Bárki elmehet, csak a gimnázium néhány végzős tanulója szervezi. Valószínűleg a fél város ott lesz. Legalábbis a fiatalság többsége. Fiatalság? Hol vagyunk mi már a fiatalságtól?
  Visszaírtam, hogy lehet, benézek majd. Elmentem sétálni egyet a környéken, hogy felfedezzem, mi merre van. Egy óra céltalan mászkálás után bukkantam rá a Grillre. Bementem szétnézni, és hogy jobban teljen az idő, rendeltem egy Bourbont. A pincérfiúval elég jól elbeszélgettünk, amíg meg nem jött a barátnője, Caroline. Azt hiszem, vele sem leszünk legjobb barátnők. Kicsit féltékeny típusnak tűnik… Caroline finoman célozgatott arra, hogy Matt az övé. Mindegy. Egy idő után úgy éreztem, nekem ebből elég volt ennyi, és hazamentem.
  Lezuhanyoztam, a hideg víz most jót tett – felfrissített kicsit. Előszedtem néhány bulira alkalmas ruhámat és hosszas gondolkozásba kezdtem. Végül egy piros és rózsaszín árnyalatokkal tarkított miniruha maradt, amihez barna velúrcsizmát húztam és felvettem egy szövetkabátot. Bezártam a házat és elindultam vissza a Grillbe.
(Ben’s Brother-Beauty Queen)
  Már elég sokan voltak, alig lehetett elférni. Próbáltam megtalálni Stefant, vagy bárkit, aki hozzá tartozhat, de nem láttam őket. Valahogy elértem a pultot anélkül, hogy ötvenen rátapostak volna a lábamra. Csodával határos módon szabad hely is volt. Rögtön lecsaptam rá és türelmesen vártam, hogy Matt végre ideérjen.
- Bocsi, még ki kell vinnem néhány üdítőt a heteshez, de sietek – mosolygott, miközben egyszerre töltött tele három poharat valamilyen löttyel.
- Nem sürgős, miattam nem kell sietned – legyintettem.
Néhány percig ülhettem ott, mikor Stefan ült le az egyik oldalamra, Elena pedig a másikra.
- Sziasztok!
- Nem hittem, hogy eljössz – mosolygott Stef.
- Tudod, elég unalmas egyedül lenni otthon. És ez egy kisváros… – vágtam világfájdalmas arcot, mire mindketten elnevették magukat.
- Menjünk, üljünk le az egyik asztalhoz inkább – nézett át a tömegen Elena.
- Nem hiszem, hogy találnánk olyat, ahol nincsenek…
- Caroline és Bonnie már itt vannak, azt hiszem. Velük szoktunk lenni, és mivel Caroline pasija, Matt itt dolgozik, ő szinte állandóan itt lóg.
- Remek - válaszoltam mosolyogva, pici iróniával a hangomban.
  Végül is nem volt durva. Nem szólt be, nem tett semmiféle megjegyzéseket és egész jól elvoltunk. Egyszer-kétszer odajött Matt, Tyler Lockwood vagy épp Elena öccse, Jeremy. Elég sokat ittunk, csupán Stefan maradt józan, ő soha nem volt egy alkoholista típus.
És megjött Damon. Nem jött oda hozzánk, mert mint azt Stefan említette, nincs túl jóban Bonnie-val és Caroline-nal. Csak én vettem észre a társaságunkból.
  Felálltam mosdóra hivatkozva és elindultam Damon után. Valljuk be, volt már bennem néhány pohárkával. Ő közben a tömegbe ért és felszedett egy szőke lányt, vele táncolt. Elég tüzes tánc volt, és bár mondanám, hogy ’ ezek a mai fiatalok! ’, nem teszem, mert tudom, mennyit változott ez a világ az én emberi fiatalságom óta. Láttam rajta, hogy nem is élvezi igazán, csak jobb híján ez is megfelel neki.
  Hirtelen, mint egy villámcsapás, úgy ért csapott meg a féltékenység szele. Magam sem értettem, de nem tudtam megálljt parancsolni a testemnek. Odamentem, ellöktem tőle a lányt, majd belemarkoltam az ingébe, közel húztam magamhoz és megcsókoltam. Eleinte éreztem, hogy meglepődött, de hamar magához tért és nem kifogásolta a gondolatot, hevesen harapdáltuk egymás ajkait.

18+

- Nézd, nem érdekel, hogy mekkora őrültséget fogok most csinálni, de részeg vagyok és egyben őszinte: szükségem van rád! Ma este csak azt akarom érezni, hogy a csókjaid hatására minden egyes porcikám megremeg, és a vérem száguldozik az ereimben. Megértetted? – támasztottam a homlokom az övéhez.
- Menjünk ki innen – alig fejezte be a rövidke mondatot, máris a Grill mögött kötöttünk ki. A falhoz nyomott, egyik keze a combomon vándorolt, míg a másik a ruhám alá bújt és egyre feljebb haladt, miközben én a mellkasát simogattam. Ajkaink szinte egy pillanatig sem váltak külön. Kikapcsoltam az övét, ám ekkor belém hasított a tudat, hogy konkrétan egy forgalmas bár falának dőlve állunk.
- Nem vagyok benne biztos, hogy a parkolóban kellene – nevettem bele a csókba.
Elmosolyodott és bekapcsolta az övét, majd magával húzott egészen a motorjáig, engem pedig maga mögé ültetett. Amint átkaroltam, felbőgött a motor és elszáguldottunk. A menetszél iszonyatosan jól esett. Még jobban hozzábújtam Damonhoz, mély levegőt véve beleszippantottam a bőrdzsekijébe, teljesen elbódított az illata. Az ember ilyenkor kijózanodik – velem nem ez történt, sőt, jobban elveszítettem az önkontrollomat. Igaz, ennek ellenére ugyanúgy tudtam, mire készülök.
  Néhány percig tartott az út a Salvatore házig. Leugrottam a motorról, ő pedig a térdem alá nyúlt, és az ölében vitt fel a szobájába Olyan óvatosan tett le a puha ágyára, mintha egyetlen mozdulatával könnyedén megölhetne. A dzsekijénél fogva húztam magamra és megcsókoltam. Valahogy leküzdöttem magamról a csizmát, Damon pedig szó szerint leszakította rólam a ruhámat. Eldobta a bőrdzsekit, levette az ingét, majd az övével kezdett babrálni. Kis segítséggel könnyedén lekerült a nadrágja is, ekkor azonban megtorpant. Kérdően néztem rá.
- Részeg vagy. Nem hiszem, hogy holnap örülnél, ha most megtörténne – felelt.
- Mondtam, hogy nem érdekel.
  Lefeküdt mellém és sóhajtott egyet. Pár pillanatig csak feküdtünk, azon gondolkoztam, hogy mit tegyek, aztán eszembe jutott, mit szeretett nagyon 160 éve. Ráültem egy érzékeny pontjára, és az ajkát harapdálva simogattam a mellkasát, néha egyre lassabban, hogy minél jobban kínozzam. A nyakára apró puszikat nyomtam, majd éreztem, ahogy a fogaim megnyúlnak és nem bírtam ellenállni a kísértésnek – beleharaptam. Nehezen tudtam abbahagyni a vérszívást, iszonyatosan finom vére van. Végül abba kellett hagynom, ha nem akartam, hogy egy ténylegesen halott Damonnal feküdjek egy ágyban. Kezdtem érezni a nadrágján keresztül is, hogy fogy a türelme.
  Végighúztam a mutatóujjam a mellkasa közepén, egészen az alsónadrágjáig. Halk nyögéssel jelezte, hogy elértem, amit akartam, és többé már nem érdekli, ha holnap megölöm ezért. Hirtelen átvette a vezetést, és ő került fölém. A kulcscsontom vonalát kezdte csókolgatni, én pedig hol a hajába túrtam, hol a takarót markoltam. Egyre lejjebb haladt, majd kikapcsolta a melltartómat. Innen már nincs visszaút – gondoltam -, de eszem ágában sem volt leállni. Eldobta a melltartót és egy ideig a melleimet kényeztette. Lejjebb haladt, és mielőtt elért volna az utolsó nemkívánatos ruhadarabig, felnézett, hátha észhez térek. Valószínűleg leolvasta az arcomról, hogy mit is szeretnék igazán, így lekerült rólam a bugyi is.
  Végigpuszilgatta a medencecsontomat is és a combomba süllyesztette szemfogait. Kisebb nyögésekkel tudattam, hogy tetszik a dolog. Ezután visszatért az ajkaimhoz. Olyan szenvedéllyel csókolt meg, mint rég. Éreztem a vér ízét a nyelvén, ami még jobban feltüzelt. Már csak egy alsónadrág választott el minket egymástól, de ahogy hozzám simult, határozottan éreztem, mire vágyik, és egy gyönge nyögés hagyta el a számat. Kínzásképp lassan simogatta a belső combomat miközben csókolgatott, én pedig ennek hatására a hajánál fogva húztam közelebb. Végre lekerült róla az idegesítő bokszere is.
  A szívem kihagyott néhány dobbanásnyit, majd őrült tempóban százszorosan be is pótolta azt. Damon egyre gyorsabban mozgott, én pedig egyre inkább egy másik világba kerültem. Néhány csók után kicsit gyorsított a tempón, mire erősen – vagy csak nekem tűnt annak abban a percben – megkarmoltam a hátát. Ez neki inkább lehetett vicces, mint fájdalmas, ugyanis elmosolyodott rajta.
  Ajkainkat egyre nagyobb sóhajok hagyták el, majd egy utolsó, mély lökéssel mindkettőnket eljuttatott az önkívület határán túlra. Egy sikoly után az összes erő elhagyta a testemet. Damon talán ugyanezt érezte, egy erős „ah” után fáradtan esett mellém. Néhány percnyi pihegés után kinyitotta szemeit, rám nézett és átölelt, én pedig a mellkasához bújtam. Az alkohol ellenére nagyon is magamnál voltam, képes voltam visszagondolni az összes ehhez hasonló 150 éves emlékre, és tisztázni magamban, hogy az előbbi mindenképpen helytelen volt, mégis az egyik legjobb. Látta, hogy végigfutott rajtam a hideg, ezért magunkra húzta a vékony takarót. Egy apró puszit nyomott a homlokomra, mire lehunytam a szemem, és magával ragadott az álomvilág.