04. My Medicine

Sziasztok! Meghoztam a negyedik fejezetet, ami magamhoz képest elég hosszú. (Vagy csak nekem tűnik hirtelen annak?) Kb. 3 Word oldal 12-es Times New Romannal. :)

Egyébként nyitottam egy mellékblogot (ez ki is van írva a fejléc alatt), ahol minden fent van, ami itt nincs. Pl. Char ruhái, stb. Ha van kedvetek, megnézhetitek ezen a címen: www.kingofpainandhurt-infos.blogspot.com :) Még csak az első fejezethez raktam ki, de be fogom hozni a lemaradást, ígérem. :)

Az új részről nem tudok semmit mondani, olvassátok! :P :D


  Nagyjából egy óra alvás után riadtam fel egy újabb rémálom hatására. Óvatosan kimásztam mellőle, hogy ne ébredjen fel a mocorgásomra. Felvettem a bugyimat és felkaptam az első ruhadarabot, ami ép állapotban maradt – ez pedig Damon fekete inge volt. Csöndben lementem a nappaliba. Kiszúrtam magamnak a dohányzóasztalon lévő üveget, mintha csak rám várna. Szétnéztem, és mivel egy egész szekrény tele volt ilyenekkel, nem féltem kiönteni egy kicsit. A fejem egyre jobban lüktetett a másnaposságtól, és ez még csak a kezdet.
  Kénytelen voltam beismerni, hogy Damonnak igaza volt, nem kellett sok idő, amíg lekerült róla az alsónadrág. Biztos vagyok benne, hogy ezzel ő is tisztában van, és nem egyszer fogja az orrom alá dörgölni. Mondjuk már késő ilyeneken aggódnom. Mellesleg, kit érdekel? Nem azért jöttem vissza, hogy ezen problémázzak!
  Motoszkálást hallottam a bejárat felől, nem sokkal ezután pedig Elena nevetése törte meg a csendet. Mielőtt kapcsolhattam volna, hogy el kellene tűnnöm, észrevettek. Elég érdekes arccal fogadtak.
- Charity? – Stefan mosolya egyre szélesedett, ahogy végignézett rajtam. Hát igen, egy bugyi és Damon inge…
- Sziasztok – reméltem, hogy ebben a pillanatban megnyílik alattam a föld és elnyel, hogy ne kelljen itt lennem.
- Elhoztuk a kabátodat, otthagytad a széken. Damon fent van? – Stefan arcáról le nem lehetett volna vakarni azt a vigyort.
- Ó, tényleg, köszi. Igen, fent van, csak felébredtem és… Lejöttem. Ne vigyorogj már! – nevettem.
- Még beszélünk – kacsintott, majd ölelkezve elvonult Elenával. Úgy döntöttem, élvezni fogom. Visszabújok hozzá és próbálok újra elaludni, ezúttal Katherine képe nélkül.
  Damon fel sem ébredt arra, hogy melléfeküdtem, csak reflexszerűen átkarolt és édesdeden szuszogott tovább álmában. Vajon hány nő aludt már ebben az ágyban!? És ebből hánynak vannak legalább halovány emlékfoszlányai az eseményekről?
  Reggel az iszonyatos fejfájásra ébredtem. Damon ébren volt, még mindig ugyanolyan helyzetben feküdtünk ott, mint amikor visszamásztam hozzá. Furcsán nézett rám, eléggé elmerült a gondolataiban.
- Szia – suttogtam. Talán reméltem, hogy nem hallja meg, és szimplán köddé válhatok legalább most az egyszer.
- Jó reggelt – mégis kizökkentettem a világából, remek. – Nem tudom, hogy akarom-e tudni, de csak az alkohol miatt tetted vagy sem? – a hangja szelíd, nyugodt volt.
- Nem tudom, csak akartam – fúrtam a fejem a mellkasába, mire a hajamat kezdte simogatni. – Találkoztam Stefanékkal…
- Mikor?
- Éjjel felébredtem és kimentem… és persze, hogy akkor jöttek haza – motyogtam. – Kikerekedett a szemük, hogy az ingedben és egy bugyiban állok lent a nappaliban.
- Ez mindig is így volt, csak Stefan elszokott tőle – mosolygott. Percekig csöndben feküdtünk tovább.
- Rettenetesen fáj a fejem – nyüszítettem.
- Nem csoda. A gyógyszertől nem lennél jobban, inkább vér kellene neked. Hozzak? Tasakos, de jobb, mint a semmi – grimaszolt.
- Köszönöm – bólintottam.
Damon néhány másodperc alatt visszatért néhány zacskónyi vérrel, amit egy pillanat alatt elnyeltem. A fejem néhány perc után már nem hasogatott annyira, így nekiálltam a ruháim összeszedésének – konkrétan még mindig az éjjeli szerelésemben voltam. Csalódottan emeltem fel a ruhámat, mivel végigszakadt az oldala. Fantasztikus. Akkor most van egy bugyim, egy kabátom és egy csizmám. Aztán eszembe jutott Elena.
- Elenának nincs itt valami nadrágja, vagy felsője, vagy bármilyen ruhadarabja? – emeltem fel a sajátom, hogy miért kérdezem.
- De, szerintem több van már itt, mint a Gilbert-házban. Néha hasra tudnék esni bennük, amikor Stefan szobájában járok.
- És nagyon hülyén venné ki magát, ha kérnék tőle kölcsön?
- Azt hiszem, Elena bír téged, biztos szívesen ad majd.
  Mondjuk ez nem nyugtatott meg. Mégiscsak idiótán néz ki, hogy elsírom neki a régi dolgokat, utána lefekszem Damonnal és tőle kérek ruhát… Főleg, ha megkérdezi, mi van az enyémmel. 
  Végül rászántam magam, hogy megnézzem, itthon vannak-e. Amint kiléptem a szobából, szemben találtam magam mindkettejükkel.
- Elena, figyelj, kérdezhetek valamit? – kezdtem bele félénken.
- Persze, nyugodtan – Stefanra nézett, aki addigra eltűnt valahol a konyha felé.
- Tudnál nekem kölcsönadni egy pólót és egy nadrágot?
- Természetesen. Miért jöttél le éjjel, veszekedtetek?
- Rémálmom volt, felébredtem és nem bírtam egy helyben maradni.
 Itt elhallgatott, mert érezte, hogy nem akarok róla beszélni, mivel mindenki hallaná a házban. Helyette elővett néhány felsőt és farmert a szekrényből.
- Igazán hálás vagyok ezért.
- Ugyan! Te nem vagy olyan lotyó, mint Damon akármelyik eddigi nője.
- Ezt bóknak veszem – kaptam magamra Elena egyik pólóját, majd a nadrágját – Valamikor majd visszakapod a rucikat. És köszi, még egyszer.
*
Délután felhívtam Stefant, hogy van-e kedve sétálni, így miután átjött, elindultunk a park felé. Elmesélte az elmúlt 160 évet, hogy hogyan találkozott Elenával, miken mentek eddig keresztül és mennyire az ellentéte a hasonmásának. Ezután következett a vallatásom.
- Mennyire emlékszel az éjszakából?
- Szinte mindenre.
- Miért feküdtél le vele? – hangja kíváncsian csengett, semmi megvetést nem éreztem benne.
- Részeg voltam. Igazából én estem neki, csak ti azt hittétek, mosdóba megyek. Észrevettem Damont a tömegben, ellöktem a lányt, akivel volt és megcsókoltam. Utána kimentünk a Grill mögé, onnan pedig hozzátok.
- És most összejöttetek vagy mi?
- Nem. Szerintem ez csak egy éjszaka volt, amit másfél évszázadig nélkülöznöm kellett. Nem hinném, hogy az ő részéről lehetne ez több is. Egyébként meg józanul nem adom magam ilyen könnyen – nevettem rá, majd elkomorultam. – Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit gondol most rólam – Stefan válasza egy gondterhelt sóhaj volt.
- Damon kiismerhetetlen. Mi volt az a rémálom, ami miatt lementél?
- Csak a szokásos. Kat.
- Pontosabban?
- 1863, ’64 vagy épp a jelen. Vagy a múltról álmodok vagy arról, hogy eljön és megöl mindenkit, aki kicsit is számít az életemben.
- Igen, elég szörnyű erre ébredni. Nekem is vannak rémálmaim Katherine főszereplésével. Nagyon félek, hogy Elena közelébe férkőzik és valamit tesz vele, amíg nem vagyok ott. Nem mintha meg tudnám állítani, de… Mindegy, ezek csak buta álmok.
- Nem lesz baj – öleltem át. – Három vámpír és egy Bennett-boszorkány. Megállítjuk, ha visszajönne.
- Tudom, tudom.
- Menjünk haza, elkísérlek – ajánlottam fel.
- Nekem kellene hazakísérnem téged – mosolygott.
- Olyan mindegy! – legyintettem.
*
  Stefantól elköszöntem az ajtóban, majd ahogy megperdültem, egy 16 év körüli srácnak mentem neki. Nem is én lennék. A fiú értetlenül nézett rám, mégis, mintha tudná, mi vagyok. Vagy legalábbis sejtené. Bocsánatot kért, majd bemutatkoztunk egymásnak és mentünk a dolgunkra.
  Lassan lépdeltem, így viszont legalább félórás sétám volt. Otthon nem tudtam magammal mit kezdeni – ez az egyedüllét hátránya. Végül is kotyvasztottam valamit 'étel' címszó alatt. Nem pont úgy nézett ki, mint azt az internetről lelestem, sőt, egyáltalán nem hasonlított rá, de megkóstoltam és egész finomra sikeredett. Néhány falat után azonban összeszorult a gyomrom és nem voltam képes többet enni. Elpakoltam mindent, ami szükséges volt a kis főzőcskémhez, aztán felmentem a hálószobába.
  Néhány holmim még mindig bőröndökben állt, úgy gondoltam, ideje elrakni őket a helyükre. Csomó ruha került elő az egyik nagyobb bőröndből, amin meglepődtem, mert abban a tudatban voltam, hogy nem hoztam magammal azokat. A ruhák alján rátaláltam egy nagyon régi képre – a Salvatore család férfitagjai és én. A hangulatom kicsit romlott, de erős maradtam. A képet a ruhásszekrényem aljába tettem, nehogy Damon észrevegye, ha kedve támad egy-egy előre be nem jelentett látogatáshoz.
- Annyi ruhám van, hogy külön házat vehetnék nekik – morogtam. Már nem nagyon fért egyik szekrénybe sem, úgyhogy néhány darabot a bőröndben hagytam. Kilenc körül már kezdtem elálmosodni, látszik, hogy nem aludtam eleget, mióta megérkeztem. Gyorsan lezuhanyoztam, bebújtam a takaró alá és azonnal magukkal ragadtak az álmaim.
*
Napokig fetrengtem otthon, esetleg pakolásztam, ugyanis még mindig sok bőrönd állt érintetlenül. Kimozdulásképp elmentem az erdőbe vadászni vagy Stefannal sétáltunk a városban. Néha sikerült rávenniük, hogy velük tartsak a Grillbe, de ezúttal figyeltem arra, miből mennyit iszom. Konkrétan két pohár whiskynél többet soha. Egyik ilyen éjszaka után reggel nem szívesen, de a csengő meg nem szűnő hangjára kénytelen voltam levánszorogni, hogy beengedjem, aki hajnalok hajnalán – délután 2 órakor – felébresztett. Az ajtóban Elena állt.
- Felébresztettelek? – az arca bocsánatkérő volt.
- Igen, de nem baj… Ideje már felkelnem – léptem el a küszöbtől, hogy be tudjon jönni. – Amúgy minek köszönhetem a látogatásodat?
- Csak beszélgetni szeretnék veled Damon és Stefan nélkül, egy csajos délután keretében.
- Ez komolyan hangzik.
- Ja, bocsi, nem akartam túl komoly lenni. Tulajdonképpen barátkozni szeretnék. Bonnie-t most leköti a boszorkányság, Caroline meg folyton Matt-el van. Az öcsémre sem számíthatok ilyen téren és azt hiszem, a naplómnak is elege van már a történeteimből. Szóval, mit mondasz?
- Rendben, én benne vagyok. Mit terveztél?
- Nem is tudom, nézhetnénk filmet, mesélhetnénk egymásnak az életünkről, közben kifesthetnénk a körmeinket…
- Most?
- Igen, de ha neked nem jó, szinte bármikor ráérek.
- Dehogyis, nincs semmi dolgom. Addig sem ülök itthon egyedül. Felkapok valami ruhát, rendbe rakom a hajam és mehetünk.
- Menjek ki?
- Nem vagyok olyan szégyenlős – mosolyogtam, majd a szekrényhez léptem. Elővettem egy farmert az egyik kedvenc pólómmal. Ledobtam magamról a hálóingnek kinevezett kinyúlt, bő pólót, amire Elena szemei kikerekedtek. Van rajtam bugyi, melltartó, most mi van?


Ne felejtsétek el a Tetszik-Nem tetszik gombokat használni! ;)