07. Quiet Little Voices

 Sziasztok!
Nem kaptam valami sok véleményt az előző fejezethez, ami eléggé elszomorított. Nagyon örülök annak, hogy 13 ember elolvasta és kattintott egyet (a 2 kommentárt külön köszönöm), de a blogger szerint van 20 rendszeres olvasóm, az eddigi részekhez pedig nagyjából 25-30 tetsziket kapok. :|
Ezért is megkérnék minden embert, aki rászánja az idejét, hogy végigolvassa, valamilyen formában jelezzen már, hogy bejött-e a fejezet, mert ez így elég idegesítő... Ráadásul a nézettség is csökkent, amit nem tudok mivel magyarázni. :(
Láthatjátok, hogy nem ragaszkodom a kommentekhez, mint sok ember, elég csak a végén eldöntened, hogy tetszik/nem tetszik és EGYET kattintanod. Amúgy soha nem akartam bevezetni azt, hogy ha nem kommentálsz, nincs fejezet, de ha még a Tetszikek is csökkennek, akkor elgondolkozom rajta. :S Szóval tényleg... (képzeljétek magatokat a helyembe...)
(Akinek nem inge, nem veszi magára!)
Bocsi a kis érzelemkitörésért, de komolyan nem esik valami jól. :(

Viszont(a fentiek miatt) a 7. fejezetet egy nappal korábban hoztam, mint beígértem. :)

Megjegyzés (már ha hajlandó voltál eddig elolvasni:D): http://kingofpainandhurt-infos.blogspot.com/ Általában néhány nappal az új rész után kiteszek néhány képet, ami alapján könnyebben elképzelhetitek a ruhákat, új szereplőket, akiket a sorozatban nem láthattok, stb. Ott meg végképp semmi forgalom nincs, tehát örülnék, ha benéznétek. Köszönöm. :)
 Jó olvasást!

  Legalább harmincszor elolvastam, miközben folyamatosan tudatosult bennem, hogy figyelnek, és betörtek a házamba. Hiába vagyok vámpír, ez teljesen ledöbbentett és egyre inkább felülkerekedett rajtam a félelem. Soha nem törtek még be hozzám, úgyhogy ez nekem annyira sok volt, hogy le kellett ülnöm, különben itt esek össze. Damon látta a szemeimen, hogy valami nem oké, leült mellém az ágyra, kivette a kezemből a lapot, és olvasni kezdte a szöveget.
„Csak részegen működik? Régebben könnyebb volt, nemde?”
- Ez meg mi? Ki írta?
- Nem tudom – suttogtam pár másodperc után. – Damon, én félek – emeltem rá a tekintetem, és egyenesen a szemeibe néztem. Azok a jégkék szemek valamiért legtöbbször meg tudtak nyugtatni.
- Ma éjszaka nálunk alszol – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, bár nem is utasítottam volna vissza az ajánlatot. Ha itt maradok egyedül, megbolondulok.
  Átvettem a pizsamát egy póló-farmer összeállításra, összeszedtem néhány ruhát és a fontosabb dolgokat is összébb pakoltam. Damon felhívta az öccsét, hogy jöjjön értünk kocsival, aki 10 percbe sem telt, hogy ideért. Gyorsan beszálltunk, és 130 km/h sebességgel téptük a kacskaringós, nem túl széles utakat. Stefan nem kérdezett, és mi sem mondtunk semmit. Néma csönd uralkodott abban a 10 percben az autóban.
  Elena most meglepetésemre nem tartózkodott a villában, és Damon kis partijának sem láttam utónyomait. Akárki is takarított, jöhet hozzám is.
  Elmeséltük Stefannak a cetli-dolgot, és meg is mutattam neki a bizonyítékot. Stefan kevésbé ijedt meg, mint én, helyette egyből azon kezdett el kattogni az agya, hogy vajon kinek lehetett rá alkalma vagy indítéka, hogy ezt tegye.
- Mikor került oda a papírdarab? – kérdezte végül.
- Fogalmam sincs, amikor elmentem zuhanyozni, még semmi nem volt ott. Damon érkezése után fedeztem fel – válaszoltam, miután Damon egy pohár whiskyt nyomott a kezembe. Szükségem is volt rá. Könnyedén lehúztam, majd elé tartottam az üres poharat, hogy öntsön még egyet.
- Srácok, nagy baj, ha elmegyek néhány percre? Le kell ellenőriznem, hogy Elenáék rendben vannak-e. Ha baj van, hívjatok fel! – mondta, és már itt sem volt.
  Idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban, és el sem tudtam képzelni, hogy én is tudnék-e olyan nyugodtan üldögélni, mint Damon. Kipróbáltam, leültem a vele szemben levő kanapéra, de nem bírtam ki 3-4 percnél tovább mozgás nélkül, vagy az ujjaimmal doboltam, vagy a lábaimmal. Felpattantam és egy újabb pohár whiskyvel újra mászkálni kezdtem. Damon nem sokáig bírta elviselni a nyugtalanságomat, néhány perc után felállt, magával húzott egészen a fürdőszobájáig, és engedett nekem egy kádnyi forró vizet, amibe levendulából készült olajakat öntött. Hálásan néztem rá, mire ő megeresztett egy kisebb mosolyt, majd behúzva maga után az ajtót visszament a nappaliba.
  Sokáig ültem ott, de sajnos olyan 1 óra múlva már eléggé kihűlt a víz. Sokkal nyugodtabban szálltam ki, úgy tűnik használt a levendula. Levettem az ablak alatti törölközőtartóról a kendőt és körültekertem magamon. A fürdőszoba Damon szobájából nyílt, ezért próbáltam minél többet takarni magamból azzal a pici kendővel, de szerencsére az említett egyén nem tartózkodott a szobában. Rájöttem, hogy mégis kénytelen leszek lemenni, ugyanis a ruháim a nappaliban maradtak. Levágtattam értük és Damon szobájában felvettem egy pántos, mell alatt húzott, függőlegesen csíkozott halványkék hálóinget.
  A folyosón Stefanba ütköztem, aki végignézett rajtam, és azt mondta, sokkal jobban nézek ki, mint mikor megérkeztünk.
- Nem akarlak ezzel zaklatni, de lehet, hogy Elijah-nak tudnia kellene erről, nem gondolod? Persze ki tudja, hogy ki tette az ágyad mellé, de mégiscsak több vámpír többet lát.
- Nem tudom, szerintem egyelőre még nem mondom el neki, hátha ennyi volt az egész.
  Stefan rávett, hogy nézzünk valami filmet, hogy elterelje a gondolataimat, és én örömmel bólintottam rá. Néha Damon is csatlakozott, de minden filmnézéssel töltött ötödik perc után bevágta, hogy „ez hülyeség” és kiment. Negyedóránként pedig vissza és kezdődött elölről.
  Amikor ránéztem az órára, már elmúlt éjfél. Teljesen elálmosodott a kis csapatunk, mindenki elkezdett készülődni az alváshoz. Az még mindig kérdéses volt, hogy én hol alszom, erről eddig még egy szót sem ejtettünk. Damon természetesnek vette, hogy vele, ezért a cuccaim már az ő szobájában vártak. Ebből persze egy kisebb veszekedés lett, de a végén mégis beleegyeztem abba, hogy vele aludjak.
  Nem értem, miért kéreted magad mindig, ha úgyis mindenre rábólintasz a végén – mondtam magamban.
  Amíg ő elment zuhanyozni, én elfoglaltam a hatalmas ágyát. Nagyokat szippantottam a levegőből, imádtam azt az illatot, ami áradt az ágyneműből. Igazi Damon-illat.
  Egyre inkább hatalmába kerített az álmosság, és már fél lábbal egy álomban voltam, amikor éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy. Amikor felpillantottam, egy félmeztelen Damonnal találtam magam szemben. Kényelmesen elhelyezkedett, és már vártam, mikor ölel át. Már-már hiányérzetet kelt bennem, ha mellettem van, és nem közeledik, ezért magamhoz húztam és a mellkasára bújtam. Adott egy puszit és a fülembe súgta, hogy vigyáz rám, aztán elaludtunk. Bár az is megeshet, hogy azt a mondatot csak álmodtam, esetleg a képzeletem játszott velem, de nem számít.
  Reggel kissé összegabalyodva ébredtünk, amin csak nevetni tudtunk. Igazából én azt hittem, mindenkinél jobban ismerem Damont, de rájöttem, hogy fogalmam sincs, mi az igazság. Melyik az igazi Damon: a kedves vagy a bunkó? Gyakorlatilag már nem érdekel, én mind a kettőbe bele vagyok zúgva. Az igaz, hogy néha totál kikészít a viselkedése, de mégis hiányzik, ha nincs velem.
  Kibújtam a karjai közül és a fürdőbe masíroztam. Rendbe szedtem a hajam – már amennyire lehetett –, és felöltöztem. Közben ő is magára kapta a ruháit, és követett a fürdőszobába.
- Minden oké? – kérdezte.
- Igen, már sokkal jobban érzem magam – bólintottam. – Tényleg, el is felejtettem, Rose merre van?

- Nem tudom, van, hogy nem alszik itt – felelt közömbösen.

Ezek után mindenki tette a dolgát, nem nagyon szóltunk egymáshoz. Én szépen összepakoltam, amíg a fiúk kitudja mit csinálhattak. A kis táskámmal együtt ballagtam le a lépcsőn, ahol mindkét testvér a telefonját babrálta. Idegesnek tűntek, de gondoltam, jobb lesz nem belekeveredni. Ha rólam van szó vagy tudnom kellene róla, úgyis elmondják, nem?
  Damon hazavitt motorral, és bár felajánlotta, hogy velem marad, visszautasítottam arra hivatkozva, hogy 150 éves vagyok, van gyűrűm is, így valószínűleg nem lesz semmiféle támadóm, akivel ne bírnék el, kivéve, ha Elena több őst is idevonzott, akikkel nem vagyok jóban. Miután elment, csináltam egy kakaót és beültem a tévém elé. Sokáig kapcsolgattam, amíg végül egy talkshownál találtam magam.
  Nem sokáig kötötte le a figyelmem, Rose-on kezdett el kattogni az agyam. Ahhoz képest, hogy állítólag nagyon közel kerültek egymáshoz Damonnal, nem úgy tűnt, mint akit annyira érdekel, hogy merre járhat. Lehet, hogy nem akart ezzel idegesíteni, ezért nem mutatta az érzéseit. Francokat, ennyire még nem őrült meg a világ, hogy Damon Salvatore-t érdekeljék bárki érzései.
  Az is előfordulhat, hogy csak azért ajánlotta fel neki, hogy lakhat náluk, mert így bármikor vele lehet valaki, akin kiélheti vágyait. Kicsit felhúztam magam ezen a Rose-dolgon, úgyhogy inkább a műsorra koncentráltam és megittam a kihűlőben levő kakaómat.
  A telefonom egy hangos csörgéssel jelezte, hogy üzenetem érkezett. Elhatároztam, hogy mindenképpen le fogom venni róla a hangerőt, mert nem sok kedvem van folyton megijedni egy új SMS miatt. Megnyitottam az ismeretlen számról küldött üzenetet, és amint elolvastam, egyszerűen kiejtettem a telefont a kezemből félelmemben. Csoda, hogy nem tört darabokra.
„Komolyan azt hiszed, hogy egy éjszakát a hercegednél töltesz, és ennyivel máris megszabadulhatsz tőlem? Tévedtél…”
  Az első gondolatom az volt, hogy most azonnal összeszedem a cuccom, és az első géppel megyek vissza Minneapolisba. Mély levegőt vettem, felvettem a telefont a földről és felhívtam Damont, hogy tájékoztassam az eseményekről. Szinte alig tettük le, mikor mindketten az ajtómban álltak a szemükben színtiszta aggódással.
- De jó, hogy itt vagytok! – sóhajtottam, mikor megláttam őket. Stefan megölelt, annak örömére, hogy nem esett bajom, Damon pedig csak feszülten nézelődött, mintha keresne valamit vagy épp valakit.


Véleményeket ne felejtsétek el!;) Köszönöm..:)