Minden, amit itt nem találsz meg:

----> Egyéb információk, képek, következő epizód részletei, zenék ITT. Minden véleményt szívesen fogadok. Köszönöm. :) (nincs frissítve, de be fogom pótolni.)

2012. március 2., péntek

36. Secrets and surprises

Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon elkéstem vele, és tudom, hogy nem érdekel titeket semmiféle magyarázkodás, úgyhogy nem is kezdem el. A jó hír az, hogy a 39. fejezetnél járok (eddig ez nagyon nem jó hír..) és mostanában elkapott valami ihlet-hullám. Valószínűleg ezt itt most el is kiabáltam. :D Mindegy.



  Nagyjából hat előtt öt perccel érkeztünk meg a bárba. Katherine még nem volt ott, ezért leültünk egy üres asztalhoz. Pontban egészkor jött be, és ült le mellénk. A haja most nem az Elenáéra hasonlított, helyette a szokásos göndör stílust választotta. Kapásból kiszúrt minket, majd magabiztos mosolyával odasétált hozzánk.
- Örülök, hogy eljöttetek. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy itt lesztek, de bíztam benne – foglalt helyet velünk szemben.
- Csak a lényeget – morgott Damon. – Nincs időm a mellébeszélésedre.
- Ahogy akarod – kacagott fel, majd kecsesen hátradőlt. – Együtt van még a gerlepár?
- Már nem sokáig – feleltem.
- Az mit jelent? Egy nap? Egy hét? – vonta fel a szemöldökét.
- Maximum pár nap. Sikerült őket összeugrasztanunk – jelentette ki nyersen Damon.
- És mivel is értétek el, hogy veszekedni kezdjenek? – Sejtettem, hogy erre rá fog kérdezni, úgyhogy ki is találtam egy választ rá, ha szükséges lenne.
- Titok – suttogta Damon, még mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Hazudtok.
- Miért tennénk? – kérdeztem angyali arccal.
- Rendben, ha nem hazudtok, halljam, hogy csináltátok!
- Van egy téma, amiben egyikőjük sem enged. Legyen ennyi elég. Szóval… mi megtettük, amit kértél. Mit akarsz még?
- Oh, Damon, ne olyan gyorsan! Mindent meg fogsz tudni időben – vigyorgott. Mintha maga az ördög ülne előttem. Még a hideg is kirázott.
- Akkor elmehetünk? – kérdeztem rá.
- Igen. De ne higgyétek, hogy ennyi volt az egész. Még találkozunk – állt fel, és átsétált a pulthoz. Nekünk már több dolgunk nem volt vele egy légtérben, úgyhogy úgy döntöttünk, hazasétálunk. A külvárosi útvonalat választottuk, szombat lévén a belváros, a park és az ilyen közterületek tele vannak fiatalokkal. Az út nagy része csendesen telt el, inkább a lemenő Napot néztük séta közben. A horizont gyönyörű színei lekötötték a figyelmemet, olyan régen nem tettem már ki a lábam a házból, hogy már teljesen elfelejtettem, milyen szép is tud lenni a természet. Öt-tízpercnyi hallgatás után Damon törte meg a csöndet.
- Lenne kedved holnap egy kis utazáshoz? – nézett rám mélyreható tekintettel. Furcsán jókedvűnek tűnt.
- Milyen utazás? – ráncoltam a homlokom.
- Az nem számít – rázta a fejét.
- Ha megígéred, hogy túlélem, akkor igen – bólintottam.
- Túl fogod – nevetett. – Pakolj össze este négy napra elegendő ruhát.
- Négy nap? Most komolyan, áruld már el, hogy hová megyünk! – könyörögtem, de nem enyhült meg a szíve.
- Nem. Meglepetés.
- Naaa! Mondd már el! – nyavalyogtam.
- Nem – vigyorgott.
- Ó, ilyenkor úgy orrba tudnálak vágni – sértődtem meg pár másodpercre.
- Csak óvatosan, még lehet, hogy meggondolom magam és nem megyünk sehová. – Határozottan élvezi a helyzetet.
- Legalább azt mondd meg, hogy fog-e esni az eső… - sóhajtottam.
- Úgy nézek én ki, mint egy meteorológus? – tárta szét a kezeit.
- Csak reméltem, hogy utánanéztél.
- Szerintem sütni fog a nap – állapította meg.
- Remélem is – mondtam, majd újra csend telepedett közénk, ami az út végéig meg is maradt. Amint átléptük a ház küszöbét, a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Új üzenet, ismeretlen számról. Nem túl bíztató, de megnyitottam.
„Élvezzétek az utat, amíg lehet. Talán én is csatlakozom majd.”
  Első dolgom az volt, hogy Damon kezébe nyomtam a készüléket, aki csak egy vállrándítással jelezte, hogy mennyire nem érdekli az üzenet küldője. Szeretnék én is ilyen higgadt lenni, amilyen ő tud lenni bármikor.
- Mi van, ha ránk támad? Mi van, ha erősebb nálunk? Mi van, ha meghalunk? – pánikoltam be.
- Valószínűleg béke és nyugalom – morgott. – Mellesleg már rég halottak vagyunk. Nyugodj meg, semmi nem lesz. Eddig sem fedte fel magát, ezután sem igen fogja. Túl gyáva ahhoz.
- Mondj még ilyeneket, és tényleg nem éljük túl. Látod, hogy most is itt van valahol, hallja, hogy mit mondunk, látja, hogy mit csinálunk…
- Charity, nyugodj már meg! – rázott meg a vállamnál fogva. – Nem lesz semmi bajunk – nézett mélyen a szemeimbe, amitől a lábaim remegni kezdtek. Viszont ha azt nézzük, az üzenet azonnal kiment a fejemből.
- Azt hiszem, hiszek neked – motyogtam, de nem voltam képes megszakítani a szemkontaktust. Nem ment…
- Remek. Na, akkor irány fel! Úgy hallottam, randid lesz este – fordított meg, aztán a lépcső felé kezdett tolni.
- Randi?
- Az öcsémmel meg a filmjeivel – forgatta a szemét.
- Akarsz csatlakozni? – vigyorodtam el.
- Hidd el, hogy van jobb dolgom is.
- Például?
- Hétre megyek Lockwoodékhoz.
- Gyűlést tart a híres Tanács? – kérdeztem gúnyosan. Még mindig pikkeltem rájuk Lexi miatt.
- Igen, gyűlés lesz. Lizzel megbeszéltük, hogy megkérdezzük őket, hogy mit tudnak a pincérről.
- Jó, rendben, akkor menj, készülj, én meg összeszedem Stefant – hagytam ott inkább, hogy megkeressem az öccsét. Legvalószínűbbnek azt tartottam, hogy a szobájában van, ezért egyből oda mentem. Kopogtam, majd egy halk „Igen?” után kinyitottam az ajtót.
- Szia! – ültem le mellé az ágyra. Szomorúnak tűnt.
- Szia! – nyögte a párnájába. Vagy nagyon álmos, vagy szomorú, és valamiért a másodikra tippelek.
- Mi a baj? – tettem a hátára az egyik kezem.
- Nem tudom, hogy mi lesz velünk most. Hogy fogom én kibírni nélküle? Nem fogom tudni megállni, hogy oda ne menjek hozzá az utcán, a teremben, bárhol, ha meglátom. Szeretem, és ezt nem mondhatom el neki minden nap minden órájában csak és kizárólag Katherine miatt… - mondta. A hangja olyan volt, mintha egy kisgyerek lett volna, akit valaki megbántott, és ezért most a szobájában lógatja az orrát.
- Nyugodj meg, nem fog sokáig tartani. A tanév végéig kell csak kibírnotok, az már alig egy hónap. Utána minden rendbe fog jönni, ígérem.
- Hogy lehetsz benne ilyen biztos? – emelte fel a fejét. A szemei pirosak voltak, nem sírástól, hanem egyszerűen az elkeseredettségtől.
- Úgy, hogy már minden el van rendezve. Elijah kész idehívni Klaust.
- Komolyan? – csillant fel a szeme, mire bólintottam. – Csodás! – ült fel, majd megölelt. – Elég az én problémáimból, valami jót szeretnék hallani. Például azt, hogy miért voltál reggel olyan furcsán boldog, miután felébredtél – mosolygott.
- Az úgy történt, hogy éjjel nem tudtam elaludni, és átmentem Damonhoz. Reggel felhozódott a téma, hogy miért mentem át egyáltalán egy másik szobába, én pedig most teljesen őszintén elmondtam neki mindent… és azt hittem, hogy ezzel csak eltaszítottam magamtól, de úgy tűnik, hogy mégsem – bazsalyogtam.
- Most akkor összejöttetek?
- Nem – feleltem. – Miért jöttünk volna össze?
- Francba, akkor megint én vesztettem… - mormogott, mire egy felhúzott szemöldök volt a reakcióm.
- Miről beszélsz?
- Semmi, semmi. Nem mondtam semmit.
- Dehogynem, most már mondd el! – bokszoltam a vállába.
- Fogadtunk rátok Caroline-nal és Elenával… Ők azt mondták, hogy még mindig nem jártok sehol, én meg azt, hogy már biztos történt valami.
- Hogy ti mit…? És mi az, hogy megint? Hányszor csináltátok már ezt? – esett le az állam.
- Ööö… Biztos, hogy akarod tudni?
- Igen – néztem rá meggyőzően.
- Hatszor vagy hétszer… és már háromszor veszítettem. Négyszer, a maival együtt – javította magát.
- Jézusom… Damon tud erről? – jutott el a tudatomig. Valószínűleg ketté is vágná őket.
- Nem, dehogyis. Én nem merem elmondani neki – nevetett.
- Azt elhiszem… na, jó, hagyjuk a témát. Milyen filmet találtál mára? – váltottam témát, még mielőtt Damon elcsíp valamit ebből a beszélgetésből.

*másnap*
  Damon nagyjából kilenckor rontott be a szobámba, hogy húsz percem van elkészülni. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, nemhogy azt, hogy miről beszél. Lassan kitisztult a kép; rájöttem, hogy az ágyamban vagyok Stefan társaságában, és Damon a titokzatos útra gondolt. Stefan? És mi ez a pozíció? A lábaink érdekesen összegabalyodva, a karom a derekán átvetve, míg az övé a hátamon pihent. Ez hogy jött össze? Ha ezt Elena látná, szerintem első dolga lenne egy karót szúrni a szívembe, még úgy is, hogy mindkettőnkön van ruha. Kikecmeregtem valahogy az ágyból, aztán a még mindig az ajtóban ácsorgó Damonra néztem. Olyan furcsán nézett vissza rám, mintha kicsit csalódott lenne, vagy valami ilyesmi. De miért? Nekem még nagyon nem forognak az agykerekeim ilyen korán. Talán Stefan miatt? De hiszen tudja, hogy ő olyan, mintha az öcsém lenne…
- Leviszem a cuccaidat – szólalt meg végül. – Merre vannak?
- Ott, a szekrény mellett – mutattam rájuk, mire odament, felkapta őket és már ment is volna ki. – Köszönöm – mondtam, ami arra késztette, hogy visszaforduljon.
- Mit? – kérdezte.
- Mindent – mentem oda hozzá, majd átöleltem. Pár másodpercig nem mozdult, aztán gyengéden a derekamra helyezte kezeit.
- Bármikor – suttogta. – Na, menj, készülj! – mormogta a hajamba. – Tényleg indulnunk kellene lassan. Elég hosszú az út. Tettem oda vért, majd a kocsiban reggelizel.
- Oké – szippantottam egy utolsót az ingéből - imádtam az illatát - mielőtt elengedtem volna. Lassan leengedtük a kezeinket. Ő levitte a csomagokat, ahogy azt eredetileg tervezte, én pedig fehérneművel, egy rövidnadrággal és egy szürkésbarna felsővel bevonultam a fürdőszobámba. Gyorsan lezuhanyoztam – direkt hidegvízzel, hogy kicsit felfrissítsen és beinduljon az agyam –, fogat mostam, letisztítottam az arcom, aztán felöltöztem. A felsőm hosszúujjú volt, félvállas, és valahol a köldököm körül volt az alja. Felgyűrtem az ujját, hogy ne legyen melegem, felhúztam egy barna Converse tornacipőt, aztán felébresztettem Stefant.
- Mi az? – ült fel. Hú, hát ő sem tűnt valami frissnek…
- Csak el akartam köszönni, mielőtt indulunk.
- Hová?
- Nem tudom, Damon elvisz valahová néhány napra – vontam meg a vállam.
- Ja, jaaa, tudom már. Oké. Remélem minden rendben fog menni – vigyorgott, amit nem tudtam mire vélni, úgyhogy megöleltem, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Vigyázz magadra, és legyetek erősek Elenával – mosolyogtam, ő pedig bólintott. – Szia! – viharzottam ki a szobából.

- Indulhatunk – szóltam a nappaliban tétlenkedő testvérnek. Azonnal hátrafordult, felkapta a kocsikulcsot a dohányzóasztalról, és felém indult. Kinyitotta előttem az ajtót, majd az autó felé vette az irányt. Már elhagytuk a várost, és még mindig elég lehangoltnak tűnt, ezért úgy döntöttem, rákérdezek, mi van vele.
- Történt valami?
- Mire gondolsz? – pillantott rám a szeme sarkából.
- Nagyon el vagy kenődve egész reggel. Történt valami? – kérdeztem ismét.
- Semmi – felelt tömören.
- Oké, ha nem mondod el, akkor az a te bajod. Hová tetted a vért? – váltottam témát kicsit sértődötten.
- A kesztyűtartóban van három tasak, két A-s és egy 0-s.
- Remek – nyitottam ki a tartót, hogy kivegyek egyet. – Te kérsz? – fordultam felé, de csak megrázta a fejét.
  Az út nagyrészt csöndben telt el, főleg úgy, hogy a felét átaludtam. Damon felébresztett, mielőtt elértük volna a várost, ahol eredetileg ki kellett kötnünk, hogy lássam a környéket. Egy igazi turistavárosnak nézett ki, minden tele volt emberekkel, akik vagy fürdőruhában, vagy lenge nyári ruhákban mászkáltak az utcákon. Mindenre számítottam, de egy ilyen helyre nem. Mit akar itt Damon?
  Egyszer csak arra eszméltem, hogy egy óriási ház előtt parkol le a kocsival. Majdnem akkora volt, mint a Salvatore ház, ami azért valljuk be, minden, csak nem kicsi. Biztos itt lakik valami ismerőse, akihez be akar szaladni valamiért… - gondoltam.
- Megérkeztünk – állította le a motort.
- Mit mondtál? Ugye nem azt akarod mondani, hogy itt leszünk négy napig? – néztem végig alaposabban a házon. Atya – úr – isten. 






3 megjegyzés:

  1. Szia,
    nagyon jó rész lett! :)
    Damon mitől volt elkenődve?
    És hova vitte Charityt?
    Már várom a kövit! :D

    xoxo

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁ itt abba hagyni...:S Damon csak nem féltékeny az öcsére ? :O én kifejezeten szeretem ezt a Stefanos beszélgetéseket ilyenkor el mondja mit érez Damonel kapcsolatba *-* Kíváncsi vagyok erre a kiruccanásra és h Kath lesz olyan kedves és tönkre teszi -.-" Mind1 nagyon imádtam és nagyon nagyon várom a kövit! :) puszii Dórii

    VálaszTörlés
  3. Hello!Megint egy jó fejezetet irtál.Kiváncsi vagyok,hogy Damon mitöl volt igz elkenödve-szerintem a gyülésen történt valami-.Na meg kiváncsi vagyok,hogy milyen házba vitte Char-t és,hogy Kat képes-e elrontani ezt a kis nyaralást-de van egy olyan érzésem,hogy igen..Nagyon várom már a következö fejezetet.Puxy:Dalcsok:X

    VálaszTörlés