23. Best Friends Forever

Sziasztok!
Utolsó pillanatban hozom a frisst, aminek az az oka, hogy tegnap nem voltam itthon, hajnalban jöttem haza csak, ma pedig semmi sem volt belőlem. A designtól ne ijedjetek meg, csak félbehagytam a vihar miatt, de ahogy feltettem a részt, nekiállok és befejezem. :) Vagy ha más nem, holnap így is-úgy is megcsinálom.
A fejezetről annyit, hogy ez az a BFF-es Stefan-Char barátságos fejezet, amiről már beszéltem. Elárulom, hogy nem függővég, úgyhogy emiatt nem fogtok kinyírni, és kiderül az is, hogy ki várta Chart a fürdőszobában. (Megmondtam, hogy ne számítsatok nagy dologra... ;)) Jó olvasást!:)

  A szívbaj jött rám az esti látogatómtól, de mielőtt még sikíthattam volna, rájöttem, hogy csak Damon ül a kád szélén. Rám emelte a tekintetét, ami ugyanolyan fájdalommal teli és fagyos volt, mint az erdőben, és szinte lyukat tudott volna ütni vele bennem. Valami érthetetlen okból felcsillant bennem az a csalfa remény, miszerint meg akar nekem bocsátani, de ez az egész szertefoszlott abban a pillanatban, amikor megszólalt.
- Csak azt akartam közölni veled, hogy örülök, amiért már nem osztozunk az ágyamon – vetette oda, majd becsapva maga után az ajtót el is tűnt.
  Mindezek után az elfojtott sírástól reszketve álltam be a zuhanyrózsa alá, amelyből a jéghideg vízcseppek hullása is különösen jól esett.
  Csak egy dologra tudtam gondolni úgy igazán, hiába kavargott millió gondolat a fejemben: az a nő tönkreteszi az egész életemet! Ha egyszer újra látom őt, nagyon meg fogja bánni azt, amit velem művelt… Remélem, most büszke magára és kiélvezi a sikereit addig, amíg még megteheti.
  Arról viszont halványlila gőzöm sem volt, hogy miként tudnám Damont megbékíteni. Talán tényleg meg kellene várnom, amíg lenyugszik, jelenleg úgysem érnék el semmit nála.

(Elena.)
  Nem kellett sokat várnunk Damon visszatérésére, nem sokkal azután, hogy Char felment a fürdőszobába, előkerült ő is. A legviccesebb – oké, nem is olyan vicces – az, hogy az emeletről vágtatott le. Minket figyelembe sem vett, első útja a már jól ismert whiskyhez vezetett. Nem töltötte az időt olyanokkal, hogy poharat vegyen elő, jó volt neki az üvegből is. Alaric elhatározta, hogy beszél vele, én csatlakoztam hozzá, Stefan pedig Charityt kereste fel, mert mielőtt még Damon felbukkant volna, megbeszéltük, hogy ma éjjel vele marad, és ha ő is benne lesz, tartanak egy olyan BFF-es éjszakát. Kaptam egy gyors szerencsepuszit, aztán elindult.
  Már nem hátrálhattam meg, bár kicsit félek Damon reakcióitól, mivel részeg és dühös, ami sosem jó kombináció, főleg nem nála. Alaric magára vállalta a szószóló szerepét, így nekem csak az volt a feladatom, hogy kiegészítsem őt, vagy épp segítsem jobb belátásra hozni, ha nincs olyan kedvében, hogy csak úgy kitörje a nyakam. A gondolatba beleborzongtam, de már nem volt időm jobban belemélyedni a dolgokba, Rick megszólalt.
- Damon, próbálj lehiggadni, kérlek! – Alaric nyugodtan, óvatosan szólította meg, azonban mindössze annyit reagált, hogy azt a pár decit is kiitta az üvegből, ami még benne volt. Végül mégis hajlandó volt szóba állni velünk.
- Te is higgadt voltál, amikor átváltoztattam a feleséged? – A szemei mérhetetlen dühöt szórtak a világra, úgy éreztem, ha most nem sikerül rátérítenünk a helyes útra, újra visszakapjuk azt a Damont, aki szemrebbenés nélkül öl meg bárkit, és akinek senki nem örült Mystic Fallsban.
- Damon, kérlek! – könyörgött neki Rick figyelmen kívül hagyva barátja előző kérdését. Ha így haladunk, sosem győzzük meg, remélem, Stefannak könnyebb dolga lesz az éjjel.

(Stefan.)
  Végigjártam az összes szobát az emeleten, de egyikben sem találtam meg Chart. Már csak egy maradt hátra Damon szobáját leszámítva – kétlem, hogy oda ment volna. Kopogás nélkül léptem be az ajtón, de Charity nem zavartatta magát, nem úgy tűnt, mint akit bármi is érdekelt volna abban a pillanatban.
  Az ágyon feküdt egy sok XL-es pizsama felsőben, amit hálóing gyanánt keríthetett, és bámulta a plafont. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, felém fordította a fejét, aztán újra a mennyezetet kezdte fixírozni. Csöndben leültem az ágy szélére. Közelebbről is megfigyeltem az arcát, ami kifejezéstelen volt, de látszott rajta, hogy eleget itatta már az egereket. Gondoltam, jól esne neki, ha most mellette lenne a legjobb barátja, ezért is mondtam le a ma éjjeli közös programomat Elenával.
- Mit csinálsz itt? – kérdezte monoton hangon.
- Jöttem társaságnak. Feltételezem, hogy szeretnél beszélgetni éjjel kettőkor. – Erre csak a fejét kezdte rázni. – Nem baj, én itt maradok egész éjszaka, akár akarod, akár nem, és tartunk egy traccspartit vagy filmet nézünk, megnézzük a napfelkeltét, de ha szépen kérsz, talán még a körmeidet is hajlandó vagyok kifesteni. Most mondd, hogy nem csábító ajánlat! – Az utolsó lehetőségen elmosolyodott, ez már valami. Tudsz te, ha akarsz, Stefan.
- Olyan jól ment minden… Legyőztük a farkas mérgét, biztonságossá tettük a villát… és egy SMS mindent elront. Nem kellene itt laknom, jobban tenném, ha visszamennék a saját házamba. Jobban mondva az Elena házába. Damon most biztosan a pokolba kíván, bár talán még meg is érdemlem – fintorgott. – Egy idióta voltam, amiért nem mondtam el neki még régen.
- Charity, ez nem a te hibád, ne légy már mártír, az az Elena szerepe – forgattam a szemem.
- De érted, olyan szépen összejöttek a dolgok! – ült fel hirtelen, majd folytatta. – Már valahol mélyen legbelül kezdtem azt hinni, hogy visszafogad, és ugyanúgy, vagy legalább egy kicsit is szeret, és erre minden széthullik. Miért történik ez velem? – Alig fejezte be, már patakzottak is a könnyei. Magamhoz öleltem, míg ő a mellkasomra hajtotta a fejét.
- Nem lesz semmi baj – csitítottam.
- Gyűlöl engem, Stefan, ezen nincs mit szépíteni – zokogott. – Joga lett volna tudni róla.
- Kár a múlton bánkódni, ezt te is tudod.
- De ha elmondtam volna neki azután, hogy átváltoztam, akkor nem tudott volna elengedni, nem igaz? Én ezzel szoktam hitegetni magam, nem tudom, te hogy gondolod – szipogott. – Hiba lett volna velem maradnia, egy vámpírtestbe nem illik egy emberbaba, és ő ezt emberfejjel lehet, hogy nem értette volna meg igazán. Mondjuk, nem tudhatom, hogy Pierce kisasszony mit mesélt be neki. A többiekkel mi van most? Elmentek? – váltott témát gyorsan.
- Elena és Rick próbálják kibékíteni Damont a helyzettel – válaszoltam.
- Sajnálom, hogy ilyen cirkusszal jár az, hogy itt vagyok. Ha ezt tudom, nem jövök vissza. Biztos lett volna jobb dolgod ahelyett, hogy engem próbálsz vigasztalni.
- Nem a te hibád, értsd már meg! – simogattam a hátát. – Attól, hogy te nem vagy itt, velünk ugyanúgy történnek rossz dolgok. Elenát szerinted hányszor akarták már megölni amiért Katherine pontos mása? Szerinted nem éltünk volna át nélküled is ilyen dolgokat? Különben is, addig örülj, amíg nem mutatja meg magát, akárki is ez. Damon majd úgyis rájön, hogy nem ér semmit, ha duzzog, és megbocsát. Az üzenet küldőjének pedig pont ez volt a célja, hogy összeugrasszon titeket, nem lenne szabad ilyen könnyen megadnotok magatokat. Csak ne sírj!
- Imádlak – szorított magához, majd egy perc múlva folytatta. – Na, merre vannak azok a filmek?
- Egy pillanat, és hozom – engedtem el, majd átszaladtam a saját szobámba. Egy kupac DVD-vel tértem vissza, és leborítottam őket az ágyra.
- Valami horrort keressünk, mert ha egy romantikus filmet látok, komolyan összehányom magam.
- Rendben – nevettem. – Ehhez mit szólsz? – emeltem fel az egyiket, ami épp a kezembe akadt.
- Borító alapján jöhet – felelt. Kivettem a lemezt a tokból, beraktam a lejátszóba, aztán elindítottam. Kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon a sok párna között, én hanyatt dőlve, ő pedig rajtam.
  Annyira nem volt ijesztő, mint gondoltam, inkább volt pornó, mint horror, bár volt benne egy-két jó jelenet. Összesen két óráig tartott, belevéve azt a negyedórát, amíg lementünk popcornért és kóláért. Charity az utolsó öt percet már nem nézte meg, mivel elaludt rajta, így nem másztam ki az ágyból, nehogy felébresszem. Jobb is, ha alszik, legalább addig sem a Damon-dolgon agyal. Nekem sem kellett sok idő ahhoz, hogy rendesen elálmosodjak. Egy másodpercre hunytam be a szemem, már aludtam is, elég mélyen ahhoz, hogy reggel tizenegyig fel se keljek.

(Charity.)
  Délelőtt tíz körül ébredtem Stefan karjaiban. Hirtelen nem értettem, hogy kerültem én ebbe a helyzetbe, de aztán eszembe jutott a tegnap este, és a hajnali BFF-es, vigasztalós, filmnézős program is. Óvatosan kimásztam az ágyból anélkül, hogy Stefant felzavartam volna a mozdulataimmal, majd a konyhába indultam némi vérért. Szükségem volt rá. Ahogy a történtekre gondoltam, elkapott a sírhatnék es dühös is lettem, ami nálam a vérszomjjal párosult. Ha tehettem volna, egy embert használok az égő torkom csillapítására, de mivel Mystic Falls lakosságának nagy része tud a vámpírok létezéséről, meg kellett elégednem a kórházi vérrel.
  Sajnos túl későn vettem észre, hogy Damon a konyhában tevékenykedett, így esélyem sem volt elmenekülni a kínos helyzet elől.
- Jó reggelt – szólaltam meg bátortalanul, mintha csak most ismertem volna meg.
- Neked biztos az – motyogott, miközben a tányérokat pakolgatta fel a polcra.
- Nem értelek.
- Ugyan már! Te vagy a legjobban kiakadva, pedig rohadtul nincs hozzá jogod. Mindenki téged pátyolgat, és mindenki azt akarja, hogy a kis lelkivilágod rendbe jöjjön, bezzeg hozzám senki nem jön oda, hogy tartsunk egy pizsibulit, hogy kiheverjem!
- Féltékeny vagy? Talán azért nem mennek oda hozzád, mert félnek, hogy dühödben kitöröd a nyakukat! Te rendezted ezt el magadnak, emiatt már nagyon nem én vagyok a hibás! – emeltem fel a hangom. – Különben meg hidd el, hogy vannak barátaid, akik igenis törődnek veled. Ott van például Alaric, és talán még Elena is, csak ki kellene nyitnod a szemed végre, és nem elijeszteni őket magadtól, mert ezzel semmit sem fogsz elérni az életben! – csaptam be a hűtő ajtaját, majd egy zacskó vérrel felszaladtam a szobámba.
  Stefan még mindig békésen szuszogott egy nagyobb párnát ölelgetve, így elővettem Olivia naplóját, hogy folytassam az olvasást. Leültem az íróasztalhoz, és kinyitottam a poros kötetet, majd a vérivás közben elemezni kezdtem a bejegyzéseket.

április 4., 1864
Pierce kisasszony meglátogatott ma éjjel. Át akart csábítania gonosz oldalára, azt ígérte, hogy örök életet kapok, ha segítek neki bekerülni a Salvatore testvérek életébe. Hogy tudtam volna én ebben segíteni? Csak egy szolga vagyok itt, akinek semmi köze nincs a testvérekhez. Azt sem értettem, hogy hogyan tudna ő nekem örök életet adni. Ilyen nem létezik, mint ahogy az sem igaz, hogy én okoztam azt a rettenetes fejfájást Pierce kisasszonynak, ami rejtélyes módon csak fél percig tartott, de összecsuklott a fájdalomtól. Nem tudom, mi folyik itt, de úgy érzem, nem lesz jó vége.

Egy hangos sóhajtással tudtam díjazni a bejegyzést, majd továbblapoztam.

április 7., 1864
Kimondhatatlanul borzalmasan érzem magam. Egész nap émelygek, alig tudtam kimozdulni a szobácskámból, hogy szóljak Sparks úrfinak, hogy nem vagyok képes munkába állni. Nagyon féltem a válaszától, de megértő volt velem szemben, kiadta az egész hetet a gyógyulásomnak. Hívott hozzám orvost is, ami hatalmas gesztusnak számít ebben a világban. Egy úr soha nem hív orvost a szolgálónak. Sparks kisasszony is sokszor bejött a szobába, próbált segíteni azzal, hogy kinyitotta egy időre az ablakot, vagy épp a párnámat igazgatta. Mosolyognom kellett rajta: igazi úrilány, nem igazán ért az ilyesmihez. Nem is baj, nem az ő dolga. Már az is megtiszteltetés, hogy egy alsóbbrendűnek így próbál örömet okozni.

  Nem igaz, hogy a semmiért vitték el ezt a naplót! Eddig még nem túl sok érdekes információt olvashattam benne. Felhúztam magam rajta, vagy talán még az előző mini-veszekedés okozta adrenalin tombol bennem, de nem tudtam tovább Oliviával foglalkozni. Becsaptam a könyvet, ami hiba volt, mivel egy csomó por szabadult fel belőle – pont úgy, mint múltkor. Én aztán semmiből sem tanulok.
  Végül arra jutottam, hogy előszedtem a laptopomat. Bekapcsoltam és kerestem néhány olyan levelet, ami még arra várt, hogy lefordítsam őket és visszaküldjem Williamnek. Ezekkel eléggé eltököltem az időt, mire az órára pillantottam, az már tizenegyet mutatott, Stefan pedig nyöszörögve ébredezett. Megnyomtam a Küldés gombot, aztán Stefan felé fordultam.
- Jó reggelt – erőltetett egy mosolyt az arcára. Talán őt még jobban megviselte a tegnap, mint engem, legalábbis ami a szervezetét illeti.
- Neked is – mosolyogtam. – Köszönöm, hogy ilyen jó barátom vagy – másztam mellé.
- Érted bármit. Találkoztál már a bátyámmal?
- Igen…
- És milyen volt? Sikerült elérniük nála bármit is?
- Bunkózik, de visszaszóltam, talán elgondolkozik majd rajta.
- Mit értesz a bunkózás alatt? – húzta össze a szemöldökét.
- Kiakadt, amiért engem vigasztaltok és nem őt. Nem tudnál vele beszélni? Kérlek! Minél hamarabb vége lesz ennek a balhénak, annál jobb.
- Meglátjuk, mit tehetünk az ügy érdekében. Most ha nem haragszol, felöltözök, meg ilyesmi, mert Elena nemsokára átjön – állt fel.
- Menj csak, és köszönöm még egyszer.

Várom a véleményeket...  :)